Hallgass a szívedre!

3. fejezet

[Annie Broda]

   Csókja felemelőbb, mint ezelőtt pár perce. Érintései, amelyeket a testemen visz végbe, lávaként olvaszt szét.

   Még soha sem tapasztalt, érzések kerítenek hatalom alá, amelyek alól, ha akarnék, se tudnék elmenekülni.

   Nem!

   Mert annyira jó ez az érzés. Mert azt akarom, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat. Annyira mámorítóan – tüzesen égeti csókjai az ajkaimat, hogy nem tudom megállni, hogy újra ne húzzam fel egy újabb szenvedélytől fűtött csókra.

   Belemosolygok a csókba, amikor a számba nyögve, belemarkol a fenekembe. Ám, a mosolyt rövidesen kisebb sóhajok váltják fel. Próbálom halkabbra fogni a hangomat, de képtelen vagyok rá. Ennyi új érzés, és fokozott tapasztalatok közepette.

   Ő csak féloldalasan elmosolyodik, amely miatt, a lábaim kocsonyaként csuklanak össze. De mielőtt elcsúszhatnék, ő szorosan meg tart, miközben a nyakamra hajol és hol apró csókokkal – hol pedig apró harapásokkal, kényezteti azt.

   Egy újabb halk nyögés hagyja el torkomat, miközben az ujjaimmal lehámozom róla az elázott felsőjét, és amint végig simítok enyhe szőrrel fedett, kockás hasán és mellein.

   Örömmel konstatálom, hogy hagyja amint az ujjaim során az ajkaimmal is feltérképezem felső testét, és hogy - eme tettem során, gerjesztő apró morgások, és elnyomott sóhajok szakadnak fel belőle.

   Mielőtt elérhetnék a nadrágja széléhez, amelytől megszabadítani kívánkoznék őt, a nővérem hangja térít fel a kábulatból, amibe beleestem.

-            Annie, arra gondoltam, hogy esetleg nem lenne –e kedved ma bejönni velem a városba. Egy kicsit vásárolgatnánk, közben beülnék egy cukrászdába, és beszélgetnénk. Úgy, mint régen. Na, mit szólsz hozzá? – kérdezi, s kiérzem a hangjából a reménykedést.

   Kissé ijedten nézek a még mindig engemet ölelő, félmeztelen fél istenre, aki ugyan úgy tekint vissza rám. Közben a szemeim az ajkaira vándorol, amelyeket nem rég az enyéimen, és bőrömön éreztem. Ajkaimba harapva, igyekszek elnyomni egy újabb feltörni kívánkozó nyögést. 

-            Annie? Hallottad, amit az előbb kérdeztem? – teszi fel, ismételten a kérdését nővérem.

   Mivel, nem igazán figyeltem rá az előbb, megkérem, hogy ismételje el újra.

-            Miért is ne?! – felelem, kételkedéssel a hangomban és elzárom a csapot. – Beadnád a törölközőt? – kérem. – Köszönöm – mondom, miután benyújtja a kis résnyire széthúzott kabin ajtaját, majd miután magam köré tekerem, kilépek úgy, hogy még véletlenül se lássa meg, partneremet. – Amint elkészültem, mehetünk is – mondom még, amikor kikísérem.

-            Rendben. Lent várlak – mosolyodik el vidáman és távozik a szobámból.

   Amelynek becsukva az ajtaját, a hátamat neki döntőm, és egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkaimat, amiért nem buktunk le.

   Majd tekintetem, az éppen a haját megtörlő jóképű Adonisz-ra siklik, aki a fürdőszobámból lép ki.

   Észreveszem, hogy felém közeledik és ez során a két tenyeremet magam elé teszem, védekezésképpen. Ezzel megállásra kényszerítve őt. Próbálok valamilyen ésszerű magyarázatot adni, avagy mondani valamit... de annyira kuszák a gondolatok a fejemben, és ráadásul sikerült annyira összezavarnia, hogy nem tudom mit kéne tennem, jelen pillanatban.

-            Azt hiszem, most az lesz a legjobb ha... ha, most elhagyod a – a szobámat – nyögöm ki, amikor valamelyest kezdenek összerázódni a gondolataim a fejemben. – És... az ami köztünk történt... nos, tegyünk meg nem történté – ajánlom.

   Bár, magam sem hiszem, hogy ez megvalósulhat. De... azt hiszem, helyesen cselekszem. Kitárom a szobám ajtaját, és arra invitálom őt, hogy távozzon.

   Azonban mielőtt elhagyná a szobámat, két tenyere közé fogja az arcomat, és egy lágy csókot lehel ajkaimra, éreztetve velem, hogy nem fogja feladni. És ezt nem sokkal később, a szavaival is bizonyítja.

-            Valóban ezt szeretnéd? Meg nem történtté tenni, mind azt, ami köztünk történt? – kérdezi. – Nem hiszem, hogy valóban ezt szeretnéd. És azt sem hiszem, hogy sikerül meg nem történté tenni azt, ami már megtörtént – simít végig a hüvelykujjával alsó ajkamon. A lélegzetem felgyorsult. – A tested, másként gondolja. Ahogyan én is. Éppen ezért, nem fogom feladni. Küzdeni fogok azért, hogy végre önmagad légy, Annie – suttogja, és egy apró puszit lehel szám szegletére, majd maga után becsukva az ajtót, távozik.

   Az ujjaimmal végig simítok az ajkaimon, és hagyom, hogy a számat elhagyja egy felkívánkozó sóhaj.

-            Mi történik velem? – kérdezem, magam elé nézve.

   Ám amikor nem kapok választ a kérdésemre, megrázom fejemet, hátha kitisztul valamennyire, majd a szekrényemhez lépve kikapok egy kék farmert, és egy hozzá illő kék felsőt, amelyhez egy régi, ám de még is jó állapotban lévő con verse cipőmet választom ki.

   Amint felöltőzöm, a hajamat egy csattal hátra fogom, majd kilépve a szobámból a földszintet közelítem meg, ahol nővérem és leendő sógorom társaságában megpillantom őt.

   Őt, aki a szemét az óta rajtam tartja amióta megjelentem az alsó lépcsőfokokon. Észreveszem amint tetőtől – talpig végig mér. Pillantása során, érzem, amint az arcomba szökik a lehető legtöbb vér. Perzselő pillantása miatt, kénytelenül az ajkaimba harapok, amit ő észre is vesz, és az ajka, arra a féloldalas mosolyra húzódik, amelyet nem régen a fürdőmben vetett rám.

-            Á... végre, hogy kész vagy – szólal meg mosolyogva, Lizzy amint észreveszi az én jelenlétemet is. – Még nem volt alkalmam bemutatni neked, a banda utolsó tagját – húz maga mellé. – Annie, ő itt Jonas. Jonas, ő pedig itt a húgom – mutat be minket egymásnak.

  Ekkor ő, kit Jonas – nak hívnak, felém nyújtja a jobb kezét. Amelybe belecsúsztatom az enyémet, és miközben kezet rázunk, érzem, amint egy picivel erősebben szorítja meg az enyémet. És miközben a tekintetünk találkozik, egy rövid idő erejéig elveszek gyönyörű fekete szemeiben.

-            Khm... khm... – a szemkontaktusunkat, nővérem kegyetlen torok köszörülése zavarja meg. Ami folytán, egy hirtelen mozdulattal ki is rántom a kezemet, Jonas-ból. – Na, végre... öm... huhh... akkor izé,... szóval, jobb lesz, ha mi most megyünk, Annie. – dadogja nővérem zavartan. – Majd jövünk – motyogja oda, Pete –nek, akinek az ajkára nyom egy csókot, majd a táskáját felkapva a kanapéról, belém karolva húzz ki maga után a házból.

   Szótlanul, ül be a kocsijába, amelybe miután én is beszállok, elindítja...

[Jonas Patrick]

   Ki ez a lány? Miért nem tudom kiverni a fejemből? Miért, kívánom őt minden egyes pillanatban, amikor csak rá gondolok? - kérdések sokai tolonganak a fejemben, amelyet a Broda rezidencia egyik vendégszobájának az ajtajába verek.

   Miért támadtam le őt, ma már kétszer is? Amikor én nem is ilyen vagyok?!

   Amióta megpillantottam őt, csak is rá tudok gondolni. Amióta, bekúszott az orromba, finom frézia illata, csak is arra vágyom, hogy még tovább érezhessem. Amióta beletekintettem gyönyörű smaragdzöld szemeibe, elvesztem. Rabul ejtett.

   Ajkai ízét érezve, az ujjaimmal végig simítok a sajátomon. És amikor az érintéseire gondolok, érzem, amint a vágy érzése újra fellobbanni készül bennem, és csak egy erős késztetés tart vissza attól, hogy visszamenjek hozzá.

   Még soha senki nem váltott ki belőlem ilyen erős érzéseket, mint amilyent Annie vált ki belőlem. Hol - ott, még csak tegnap találkoztunk először.

   Van benne valami, ami annyira csábít és vonz egyszerre, hogy egyszerűen képtelen vagyok őt kiverni a fejemből. Nem megy. Még ha akarnám, se tudnám. Ő teljesen más, mint az eddigi barátnőim, avagy csak barátnő jelöltek.

   Hogy mivel is másabb ő, mint a többi lány?

   Nehéz erre választ találnom... de a bátorsága, a mozzanatai teljesen lenyűgöz. És az a kép, amelyet elénk tár, az nem tévkép, és se nem illúzió.

   Azonban, lénye egy részét mélységesen elnyomja magában. Amelyet, csak is arra következtethetek, hogy az anyja halála miatti veszteség miatt nyomja el. Nem akarja, hogy mások őt törékenynek és sebezhetőnek lássa. Helyette elhiteti mindenkivel, hogy ő erős és magabiztos.

   Hogy honnan veszem ezt?

   Amikor rátaláltam reggel a házhoz legközelebbi parkban, amint az egyik padon, sír. Akkor jöttem rá arra, hogy ő is csak egy védtelen lány, akiben temérdek érzelem játszódik.

   Nem is gondolkodtam, hanem azon nyomban megszaporáztam a lépéseimet, és a karjaimba vontam. És vigasztalóan, simogatni kezdtem a hátát...

   Emlékeimből és gondolataimból egyaránt, egy halk kopogás zavar föl. Amelyet, még is meghallok. Kitárva az ajtót, Pete – tel találom szembe magam.

-            Azt hittem, már visszaaludtál a reggeli a futás után. Vagy ne tán most akartál futni, indulni – mutat a szerelésemre.

   Magamra nézve, észreveszem, hogy még mindig egy szálmelegítő alsóban vagyok. Amely csurom vizesen tapadt még mindig rám.

-            Már voltam. Épp most készültem átöltözni – válaszolom.

-            Oké. Csak azért jöttem, hogy nem – e tartanál velem az apámhoz, a céghez? Csak hogy egyeztetni tudjam vele a hétvégi cégi összejövetelt... – mondja, egy fintorgás közepette. - ... ugyan is, Liz elkérte a kocsimat, mert szeretné ezt a napot Annie-vel tölteni. Tudod, a húgával, aki tegnap érkezett meg.

   Persze, hogy tudom ki az a Annie. Ő az a nő, akit sehogy sem tudok kiverni a fejemből – akartam mondani, de aztán mégsem mondom

-            De, csak átöltözöm. Aztán mehetünk – felelem.

   Majd, miután magamra hagy, ahogyan terveztem is, átöltözöm. Miután elkészülök, csatlakozom a nappaliban tartózkodó ifjú jegyespárhoz. Ahogy Pete és Lizzy duruzsolását hallgatom, valami arra sugall, hogy nézzek a lépcső felé. Ahonnan ő lépked lefele. A kék farmer, rátapad formás combjaira, ahogyan a kék színű felső is igencsak kiemeli kicsi, ám de mégis tökéletes felső idomait.

   Ezután Lizzy bemutat minket, bár majdnem benyögöm, hogy már találkoztunk. És a találkozásunk igencsak eléggé közeli testhelyzetben végződött. De... még épp időben, észhez térítem magamat. Mert egyikünket se akarom kényes helyzetbe hozni.

   Majd a távozásuk után mi is beszállunk az időközben hívott taxi-ba, amely miután hazavisz bennünket hozzám, beülünk a kocsimba és már száguldunk is  Lutz vállalathoz....

to be continued...