2.
rész
[Mia Prescott]
Egy hónappal később…
Már egy hónapja annak, hogy személyesen
utoljára láttam őt. És, azóta a pillanattól fogva, sehogy sem tudom őt kiverni
a fejemből. Mindig azok a kérdések kavarodnak bennem, hogy: - Most
csinál? Hogy van? Gondol –e rám? - és még ehhez hasonló kérdések, amelyek
teljesen kikészítenek.
Amikor megpillantom őt egy újságban, avagy
tv-ben a szívem majd kiugrik a helyéről, mert minden egyes alkalommal a
kávézóban töltött idő jut az eszembe. Tudom, vagyis inkább gondolom, hogy ez az
egész, már kezd, beteges lenni.
A csapatból a két legeslegjobb barátnőm, Judy
és Nikki szerint én belezúgtam Brianbe, de én ezen csak nevetni tudok. Hisz ez hülyeség! Még is hogyan lehetnék
belezúgva, ha csak egyszer találkoztunk?
Igaz létezik az a mondás, hogy: „Szerelem első látásra”, viszont, én az ilyenekben nem hiszek.
Hogy miért is? Magam sem tudom. Talán mert még soha sem voltam szerelmes?
Hiába voltak pár kapcsolataim, soha sem
éreztem magam szerelmesnek. Egyszerűen csak elvoltam velük, pont úgy, mint a
barátaimmal.
Az is meglehet, hogy ő nem is gondol rám
úgy, mint ahogyan én rá. Már miért gondolna rám, ha van mellette egy gyönyörű
nő, aki minden férfi álma? Akit, ő is szeret?
-
Hé, Mia!
– böki meg a vállam Judy, mire megrázva a fejem, emelem rá a tekintetemet.
-
Igen?
-
Ma lesz
egy buli a tengerparton és mi Nikkivel úgy döntöttünk elmegyünk. Velünk
tartasz? –kérdezi, nagy boci barna szemekkel.
Nem sokáig töröm a fejem a válaszon, mert
tudom nagyon is jól, hogy rám férne egy kis szórakozás, amellyel talán, sikerül
majd megfeledkeznem róla.
-
Persze,
mért is ne – egyezek bele a buliba.
-
Úúú…
úgy örülök, hogy velünk tartasz –szorít magához, boldogan, majd mikor meg látja
a felénk közeledő Nikkit, hangosan oda kiált neki: – Képzeld Nik, Kris is jön
velünk este a partra.
Amikor Nikki oda ér hozzánk, ő is csak
úgy, mint Judy, szorosan megölel.
Egész délután, azt latolgatták, hogy kin
milyen ruha legyen, amiből én, ahogy csak tudtam, ki is vontam magam, és inkább
magukra hagytam őket. Ők azok, akik oda vannak a különböző, csinos ruhákért,
azonban én nem igazán, így rájuk hagyva a választást a szobám erkélyére
kilépve, csodálni kezdem Los Angeles gyönyörű tengerpartját, amelyre a lassan a
nap fényét, a hold fénye világítja meg.
Ami nem is gyönyörűnek neveznék, hanem
inkább varázslatosnak. Viszont ezt a
látványt nem élvezhetem olyan sokáig, ugyanis a lányok nem sokkal később,
behúznak a fürdőszobába, ahol éppen „kicsinosítani” akarnak. Tudom, kár lenne tiltakoznom
az egész ellen, mert úgyis én maradnék alul, így hagyom, hogy azt tegyenek
velem, amit akarnak.
Szerencsémre, és nagy megkönnyebbülésemre
a lányok nem sokáig kínoznak engem és még a végeredmény sem lett olyan szörnyű,
mint amire számítottam – állapítom meg magamban, amikor végignézek magamon az egész alakos tükörben.
A ruha, amelyet rám aggattak egy pántos;
combközépig érő; halvány rózsaszínű lett, melynek a mell részénél, középen egy
masni díszeleg, és a ruha felső szegélyén pedig fekete alapon – ezüst kövek díszítik.
Mint egy szó, gyönyörű találom a ruhát, még úgyis, hogy nekem nem igazán
tetszenek az ilyen csili – vili darabok, de a lányok kedvéért, nem bánom meg,
hogy felvettem. A lábaimat pedig egy szatén - fekete magas sarkú szandálba
bújtattam bele - amelyekről rövidesen úgyis lekerülnek majd ezek a halál
csapdák -, gondoltam. A hajamat begöndörítették, amelyet egy fekete köves
csattal fel is tűztek, és a legnagyobb megkönnyebbülésemre, az arcommal se sok
sminket kaptam, csak egy halvány alapot. Majd végül, kiegészítőként egy barna –
fekete mintájú, boríték táska kerül a kezembe, amibe némi pénzt, szükséges
iratokat és telefont pakolok bele.
Nikki kérésére, egy ezüst karperecet és
egy köves fülbevalót is magamra rakok, ékszer gyanánt. Igaz egy hozzá illő
láncot is akartak adni a helyet, ami a nyakamban lóg, de én kijelentettem, hogy
az apámtól kapott nyakláncot semmi félekép sem veszem le. Ez a nyaklánc a
mindenem. Ez az egyetlen emlékem a szüleimről. Ha elveszíteném, nem is tudom,
mihez kezdenék.
Látva, hogy ebben hajthatatlan vagyok,
annyiba is hagyják a dolgot.
Miután, utánam nem sokkal ők is elkészülnek,
magunk után bezárva a szobám ajtaját, indulunk le a partra. Ash és Nikki is
jócskán kitettek magukért. A ruháik teljes egészében, azt tükrözik vissza, amilyenek
ők, valójában is.
Szabad lelkűek, vidámak és csábítóak…
A partra érve, a buli már javában folyni
látszódott. Akadtak még józan állapotúak, de olyanok is, akikben már megfordult
egy – két kanyar alkohol.
Miközben nézelődünk, egy magas kigyúrt
srác közeledtét vesszük észre, aki úgy látszik, hogy egészen felénk tart, négy
üvegsörrel a kezében. Amikor közelebb ér hozzánk, a kezében lévő üvegek közül
hármat felénk tart.
-
Szépséges
hölgyeim – hajbókol előttünk.
-
Köszönjük
uram – pukedlizünk válaszként.
Aminek a végén mindannyian elröhögjük
magunkat, majd bemutatkozunk egymásnak.
-
Josh
vagyok.
-
Én
Nikki.
-
Én
meg Ashley.
-
Mia.
A rövid bemutatkozásunk után, meghív
minket arra a részre, ahol ő és a barátai foglaltak helyett, ahol, mindössze
csak ketten ülnek az erkélyen lévő asztalnál. Kik az érkezésünkre, felénk kapják
a fejüket.
-
Óh,
hát Josh nekünk azt mondtad, hogy piáért mész, nem azt, hogy csajokért! –
szólal meg az egyikük, kinek fekete haja kissé kócosan áll, majd aztán Josh
mellé lép, kinek megütögetve a vállát, beszél tovább. - De, tudod mit? Nem
haragszunk érte – kacsint ránk.
-
Tudod,
nem mindenki lehet olyan mázlista, mint én – csap a srác hátára. – Lányok, ők
itt a barátaim. Rick – mutat, az eddig csendben lévő, kecskeszakállú barna hajú
srácra, aki felállva hozzánk lép, és egy – egy puszival köszönt minket.
-
Én
meg Tom – vág közbe a fekete hajú srác vigyorogva.
-
Én
Nikki vagyok, ők pedig itt a barátnőim Judy és Mia – mutatkozik be helyettünk
is Nikki.
-
Várjatok,
és Cross? – néz körbe Josh kérdőn, valaki után kajtatva.
-
Telefonja
volt, de, már itt is van – válaszolja, mögénk pillantva Tom, mire mi is hátra
fordulunk…
És akkor ott abban a percben, a szívem
újra hevesebben kezd el dobogni a mellkasom között, mint ahogyan egy hónappal
korábban. A lélegzetem is eláll. A gyomromban a pillangóim rekordgyorsasággal
csapkodni kezdenek. A szemeimben pedig érzések sokasága kavarodik, a
viszontlátás örömétől kezdve, a döbbenetig…
Sötétszőke haja most rövidebben áll, mint
a legutóbbi találkozásunkkor. Az arcára emelve a tekintetemet, most még
helyesebbnek vélem látni, mint az emlékeimben. Póló helyett, most egy rövid
ujjú inget visel, amit a nyakánál ki van gombolva, és így alapos rálátást lehet
nyerni az enyhén szőrrel borított mellkasára, amitől csak még
szívdöglesztőbbnek tűnik.
A gyönyörű szemeibe pillantva ugyanazt a
döbbenetet látom, mint amit az enyémben is láthat ő. Döbbenet. Meglepettséget,
és még sok oly más érzelmet.
Egyikünk sem szólal meg, csak bámuljuk továbbra
is a másikat. Egyáltalán nem tudtam, hogy mit kéne tennem, avagy mondanom, hiszen
éppenséggel azért vagyok itt, hogy ki űzzem őt a gondolataimból. De, hát ki a
fene számított arra, hogy ő is itt lesz?
A szemkontaktusunkat, váratlanul egy hatalmas
testalkat szakítsa meg, aki közénk állva teszi szóvá, némaságunkat.
-
Na,
elég lesz már ebből a szemezésből! Miért nem ülünk inkább le? – javasolja Josh.
– De előtte hadd mutassalak be titeket egymásnak. Brian ők itt Judy, Nikky és…
-
Mia – ejti ki a nevemet, ő.
A hangjától, enyhe borzongás fut végig
rajtam. Annyira lágy és bársonyos. Olyan régen hallottam már a hangját, hogy
már el is felejtettem, hogy milyen hatással is volt/van rám.
-
Honnan?
– kérdezik a fiúk, egyszerre döbbenten.
-
Nem
igaz, hogy nem ismertétek még fel! – néz a barátaira hitetlenül, miközben
mellettem a lányok, lefagyva bámulnak Brianre.
Na, igen! Álmaik férfijával állnak majdnem
szemtől – szemben. Ráadásul közel, testközelben.
-
Miért?
Már, honnan kellett volna őt felismernünk? –értetlenkedik továbbra is Tom.
-
Onnan,
hogy ő az a lány, aki egy hónappal ezelőtt Barcelonában, győzelemre vitte az
Angeles City leány csapatot. Ahogyan a Chelseai csapat ellen is – magyarázza
meg nekik Brian, a valódi kilétemet.
A fiúk tekintete a meglepettségtől és a
csodálattól tükröződik, mire én Brianre dühös pillantásokat vetek. De, persze közben
pirosló arccal fordulok is vissza a Joshékra, ugyanis Brian, egy féloldalas
mosoly kíséretében rám kacsint.
Miután a fiúk magukhoz térnek a hírektől,
először gratulálni kezdenek és elismerő szavakkal dicsérnek, mint addig, amíg a
sötétszőke hajú férfi, rájuk nem szól. Amiért én ezúttal, hálás pillantásokkal
övezem. Majd helyet foglalva Judy és Nikki mellett, érdekelt figyelemmel
hallgatom a fiúk hülyeségeit, miközben az asztalunkon sorakozó italokat
fogyasztjuk el.
Időnként Brianre pillantok – aki velem
szemben ül, Rick mellett -, akivel ilyenkor néha-néha a tekintetünk találkozik,
és én akaratlanul is lesütöm a szemeim.
Mikor már jócskán az alkohol hatása alá
kerülök, jobbnak látom egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.
-
Nik,
ki engednél? – bököm meg barna hajú barátnőmet, aki nagyokat kacag, Josh és Tom egyik viccén.
Nem szól, csak rám néz, majd váll rándítva
arrébb húzza magát, hogy én ki tudjak férni mellette.
A part szélén kezdek el sétálni, az
időközben levetett szandállal a kezemben. Jó érzés volt újra, érezni a
homokszemcséket, amelyek a talpamról hullnak le. Ahogyan a friss lágy szellő
fúvása is, amely az arcomat csapkodja.
Egyszer csak séta közben arra leszek
figyelmes, hogy a zene a hangfalakból halkabban szólnak, mint az előbb, de amikor
körbe tekintek, észreveszem, hogy valamennyivel távolabbra kerültem el a
többiektől, mint ahogyan azt terveztem. Amit egyébként, most egy cseppet sem bánok.
Jól esik végre, egy kis csend, egy kis magány, így hát, letelepedve a homokba,
a karjaimat egy kicsit hátrább csúsztatom magam mögött, amelyekre rátámaszkodva,
lehunyom a szemeimet.
Lehunyva tartom mindaddig a pillanatig a
szemeimet, amíg egy bársonyos kéz simítását meg nem érzem az egyik karomon. A
szemeim ijedten nyílnak ki, de amikor felismerni vélem az illetőt, egy
megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat.
Nem mond semmit sem, ahogyan én sem. Csak
nézzük egymást, miközben az ő ujjai még mindig a karomat simogatják. Az
érintései egyre feljebb kúsznak, fel a vállamig és vissza. A testemen olyan remegés
fut végig, amely egyáltalán nem hasonlít arra az érzésre, mint amikor hideg van
és fázom. Ez egy másfajta érzés, amitől a torkomat, egy jól eső sóhaj hagyja
el.
Nem tudom, hogy miért, de ezekből az
érintésekből, még többet akarok. Ami miatt, azt ezt követő történtekre, magam
sem tudom, hogy honnan volt rá ekkora bátorságom, de nem is akartam ezzel a
kérdéssel foglalkozni, csak tenni azt, amit a testem és a gondolataim kívánnak
tőlem…
Az egyik lábamat átvetem az övén, csak
hogy az ölében kikötve, szemtől-szembe lehessek vele. Nem kicsit sikerül őt is
úgy megdöbbentenem, ahogyan saját magamat, de nem igazán akartam most ezzel
foglalkozni. Érezni akartam őt, az érintéseit, és megízlelni kívánatos ajkait.
Amelyek csak is azt sugallják felém, hogy ízleljem meg őket.
Egyre közelebb hajolok felé, ahogyan ő is
felém. Egy végtelen másodpercig a tekintetünk egybe olvad, aztán lehunyva a
szemeimet az ajkaimmal megérintem az övéit. Megcsókolom ajkait, amit ő viszonoz
is. Azt hittem, hogy én fogok irányítani. Azonban ő ezt teljesen másképp gondolja.
Először vadul tépni kezdi ajkaimat, majd lassít heves csókján.
A karjaimat a nyaka köré fonom, miközben ő
a kezeit a derekam köré kulcsolja, s így dőltünk hanyatt, nem törődve a ránk
tapadó homokszemcsékkel. Egy pár percnyi levegő vétel után, ajkaink újra egybe
forrnak.
Lágyan végig simít nyelvével előbb, felső
majd alsó ajkaimon – ezzel bebocsájtást nyerve ajkaim közé. Nyelvével azonnal
táncba hívja az enyémet.
Csókjaink közben, a csípőmön lévő ujjai
lágy simogatásba kezdenek, amitől szemérmetlenül felnyögök, és továbbra is
élvezem ajkaink forró – lágy játékát, ujjai selymes érintését, amelyekkel egyre
lejjebb halad a combjaim felé.
Azonban mielőtt tovább mehetnénk, megszakítom
csókunkat és lefogom kezeit. Kissé értetlenül néz rám, de mielőtt szólásra
nyithatná a száját, belé fojtom a szót.
-
Ne
itt… - csupán csak ennyit bírok kinyögni.
Kívánom őt. Nem is kicsit. De nem akarom,
hogy egy olyan helyen legyünk egymáséi, ahol bárki más fül és szemtanúja lenne
annak, amit most éppen tenni akarunk.
Még egy ideig az arcomat fürkészi, majd egy
hirtelen mozdulattal mind a kettőnket talpra állítja. Némán bólintva egyet, kulcsolja
össze a kezeinket, húz maga után.
Bennem azonban egy cseppnyi félsz sincs.
Amit vagy a túl sok alkohol mennyiségnek tudható be, vagy annak az érzésnek
amit Brian váltott ki belőlem. Még soha sem éreztem ilyet.
Egy hónapon keresztül csak is ő rá
vágytam. Semmi másra.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy
arra leszek figyelmes: Brian megáll, egy kétszintes faház nyaraló előtt. Miközben
én az előttünk álló házat próbálnám szemügyre venni, addig ő a farzsebéből
előhúz egy kulcsot, amivel pillanatokon belül ki is nyitja az ajtót.
Bár először szerettem volna egy kicsit
körülnézni, de nem bánom meg, hogy mégse adódott rá most alkalmam. Ugyan is
amikor, Brian ajkai hirtelen lecsapnak az enyémekre, minden épkézláb gondolat,
tovaszáll belőlem, és csak is az ösztöneimre hallgatok.
A karjaimat a nyaka köré fonom, míg az ő
kezei pedig a derekamról a fenekemre simulnak. Játékosan beleharapok ajkaiba,
mire a torkából egy mély morgás szakad fel és belemarkol a fenekembe, ezzel még
jobban felkorbácsolva a vágyaimat. Hátrálni kezd, velem együtt mind addig, amíg
bele nem ütközünk valamibe.
Brian hirtelen hátra esik, és magával ránt
engem is. Egy pillanatra, elszakadok ajkaitól, és a torkomat hangos nevetés
hagyja el, amihez nem sokkal később csatlakozik az ő kissé érdes, de mégis
dallamos nevetése is. Miután rájövünk, hogy az egyik lent maradt ágyra estünk -
amit még nem pakoltak el -, folytatjuk heves csók csatánkat, mind addig, amíg a
levegőnk újra el nem fogy, és közben ott simogatjuk egymást, ahol csak érjük a
másikat.
Brian később áttér a nyakam kényeztetéséhez.
Amit először apró csókokkal hint be, majd gyengéden szívogatni kezdi, ajkai
helyét. Ezzel a tettével, ismételten újabb sóhajokat csalva ki belőlem. Látom,
hogy elmosolyodik, majd folytatja tovább tettét. Ajkaival egyre lejjebb halad,
míg nem eléri a dekoltázsomat.
Nem bírva tovább, fordítok a
testhelyzetünkön és most én kerülök újra felülre.
Az egyik kezemmel beletúrok a hajába és
magamhoz húzom a fejét, csak hogy ajkaimat az övére tapaszthassam, miközben a
kezeimet a mellkasára csúsztatva igyekeztem minél gyorsabban megszabadítani őt
az ingétől. Megszabadítva az ingétől, az ujjaimmal végig simítok a mostanra
már szabadon lévő meztelen mellkasán. Érintéseim nyomán, érzem amint teste meg-megremegnek.
Megszakítva a csókunkat, fúrja világoskék
szemeit az enyémekbe, amikor egyszer csak megszólal.
-
Semmi
olyat nem akarok tenni, amit te nem akarsz –suttogja hevesebben lélegezve.
Nem sok kell ahhoz, hogy el ne bőgjem
magam előbbi kijelentésén, de, még is sikerül valahogy visszatartanom a
könnyeimet. Hiszen ha most elbőgöm magam, akkor a biztosan hülyén jönne ki.
De hát istenem! Ki nem lágyulna el egy
ilyen mondat után, egy olyan pasitól aki… aki iránt minden egyes porcikám
áhítozik?
Válasz helyet, megcsókolom, nem adva
lehetőséget, további szavakra, amit ő el is fogadva, mohón viszonoz is.
Miközben egymás ajkait faljuk, érzem, amint újra végig simít a combjaimon. Meg
nem szakítva a csókunkat, újra maga alá fordít, a ruhámat pedig lassan kezdi
felfele tűrni. Amitől miután megszabadít, a tekintetével végig pásztázza testemet.
Miközben apró csókokkal hinti be a testem minden egyes szegletét, az ujjait a
tangám vonalához simítja, amit lassú mozdulatokkal le is húz rólam, majd végig
simít a nőiességemen is. Egy szenvedélyes csók erejéig ajkaimra, majd a
melleimre hajol, és közben az egyik ujját megérzem magamban. Az élvezettől,
amit ő nyújt nekem egymás után, a ház annak zugát ahol éppen most vagyunk, az
én hangos sikolyaim és az ő férfias morgásai lengik körbe. Az ujjait később a
nyelve örült játékával sodor egy újabb kielégülésre, amit igyekszem minél
hamarabb visszaadni neki.
A nadrágja széléhez érve, először az övét
kezdem el bontogatni, majd amikor rájön, hogy mit szeretnék, egy pillanatra
leemelkedik rólam és ő saját maga szabadul meg a további felesleges anyagoktól.
Most rajtam volt a sor, hogy végig futtassam a tekintetemet rajta. A látvány, ami
fogadott, egy hatalmasat kényszerülök nyelni. Reakcióm láttán, visszahajol
fölém és egy széles vigyor villant rám, ami egyből az arcára is fagy amikor, az
ujjaim közé veszem a már ágaskodó férfiasságát. Ahogyan ő tette velem, én is
ugyanúgy kínzó lassúsággal kényeztetni kezdem. Abba nem hagyva ujjaim
tevénykedését, ismét fordítotok a testhelyzetünkön. Egy apró csókot nyomok
ajkaira, majd végig hintve izmos felsőtestét – apró csókokkal – haladok egyre
lejjebb, mindaddig, amíg a férfiasságához el nem érnek ajkaim, amivel átveszem
az ujjaim helyét. Felpillantva, látom amint Brian az ágy háttámlájába
kapaszkodik, miközben torkát egyre mélyebb és hangosabb sóhajok hagyják el.
Tudtam, hogy már nem sok hiányzik ahhoz,
hogy őt is elérje az első orgazmus így gyorsabb tempóra váltok. Azonban ő, egy
hirtelen mozdulattal maga alá terít és a kezeimet a fejem fölé emeli. Vad; izzó
és egyben vággyal teli csillogással néz a szemeimbe, és én a kék szemeiben
rögvest el is veszek. Nem eresztve a tekintetemet, egy vad – szenvedélyes
csókot lehel ajkaimra, miközben belém hatol. Az érzéstől egyszerre nyögünk fel.
De tovább ostromolva egymás ajkait, Brian lassan kezd el bennem mozogni. Amit
nem sokkal később, átvált gyorsabb tempóra. Eközben a lábaimat a dereka köré
csavarok, még közelebb érezve őt magamhoz.
Az édes megsemmisülés, nem várat sokat magára,
és amikor utolér minket, egyszerre kiáltunk fel a gyönyörtől. Pár perces
szusszanás után, Brian kicsusszan belőlem, a kezeit a derekam köré csavarva,
húz a mellkasára, majd valahonnan az ágy mellől egy plédet terít ránk.
Miközben egymás ujjaival játszadozunk,
lassan a szemeim leragadni készülnek. Mielőtt azonban lehunynám a szemeimet,
egy csókot lehelek Brian mellkasára, majd hagyom, hogy az álmok világa magával ragadjon…
to be continued...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése