Egy régi álom megvalósításának, újra kezdése... - És, egy felejthetetlen este pillanatai (part 1)
(Kristen)
Péntek van. Aminek most rendkívül örültem is. Legalábbis azért mert holnap egy újabb hétvége vár rám, és a lányokra is. A szüleimnél való vacsora óta, Robot csak ritkán láttam, nagy szomorúságomra. Ugyanis, szerda reggel, amikor beértünk apával az iskolába, Mr. Hank, a művészeti tanárunk, engem kért fel arra, hogy a kiállított képekről, szobrokról képeket készítsek. Azzal az indítékkal állt elém, hogy mivel régebben a fotózással foglalkoztam, így most akár újra be is vettethetném magamat a fotózásokba. Már épp kezdtem volna valami ellenérvet felhozni erre, azonban apám nem hagyta. Így hát nem volt mit tenni, haza kellett menjek, hogy elővegyem az erre a feladatra megfelelő gépemet, és a hozzá való felszerelésemet.
Amikor előkotortam a gépemet a szekrényem aljából, emlékek sorai törtek felszínre bennem. Az első képtől az utolsóig. Amelyekben egyaránt voltak rossz és jó pillanatok is.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzott a fotózás. De, Steven halála óta képtelen voltam újra visszaállni, az álmom megvalósítására. Ami arról szólt, hogy egyszer egy híres fotós leszek. Most így a harmadik napon, már nem is haragszom apámra, amiért nemet nem tűrően, vett rá erre. Amikor csodásabbnál – csodásabb pillanatokat kaptam el, az ajkaimra szokatlanul is mosoly fakadt. Mert élveztem. S tudtam, ez az, amihez igazán értek.
Gondolataimból, Sarah riasztott vissza a jelenben, amikor a kocsihoz értek Sissy-vel.
- Már megint a gondolataidba merültél, Krissy? –bökött meg.
- Mi… jah, igen. Bocs, miről volt szó? –kérdeztem vissza.
- Mint általában mindig. Csak nem összefutottál megint, a mi szexis hátsó tesi tanárunkkal? –húzta fel a szemöldökét kíváncsian.
Na, igen. Amióta meséltem nekik a képzelgéseimről, s amióta csütörtökön volt tesi órájuk, a mi csoportunkkal együtt – csak én nem voltam ott, mert nekem képeket kellett készítenem – az egész osztály, alapos rálátást nyerhettek Rob hátsójára. Ezt tudva, magamban pufogtam egy sort, amiért én pedig erről lemaradtam.
- Nem, de hogy is. Most kivételesen nem. –ráztam meg a fejemet.
- Akkor?
- Azon gondolkodtam, hogy újra a fotózással fogok foglalkozni. Ebben a három napban, rádöbbentem, hogy ez az, amiben igazán jól érzem magam. –mosolyogtam el a végére.
- Ez most komoly? – csillantak fel barátnőm, sötétkék szemei. Amire a válaszom, egy bólintás volt. – Aj, ennek annyira örülök. –ugrott a nyakamba.
Szerencsékre a kocsi a hátam mögött volt, így azt tartott fel minket, az eséstől.
Miután elengedtük egymást, a karomat kitártam Sissy felé is, aki eddig csak szimplán mosolygott.
- Gyere ide! –kértem, majd hárman öleltük egymást, egy rövid idő erejéig.
Mert, hogy megcsörrent Sarah telefonja.
- Haló? –szólt bele. – Á, Tom. –ejtette ki a nevét, vigyorogva. –Köszönöm, jól. És te? … Hogy? … Ma este? Várj, megkérdezem a csajokat.– eltartotta a telefont a fülétől, s megkérdezte, hogy mit szólnánk ahhoz, ha ma is összejönnénk a fiúkkal, ugyan úgy, mint a múltkor. Mire Sissy –vel egyszerre feleltünk.
- Benne vagyok.
- Azt mondják, hogy benne vannak. Szóval, igen. … Ooké. Akkor este találkozunk. Neked is. Szia. –majd elvéve a készüléket a fülétől – újra -, mosolyogva ült be a kocsijába, amibe mi is perceken belül hátul helyett foglaltunk.
A hazáig vezető utón, a téma közöttünk, az estéről szólt. Sarah, Tomról áradozott, amíg én gondolatban Robról. Sissy azonban, csak figyelmesen hallgatta barátnőmet, aki megállás nélkül csak is arról fecsegett, hogy mennyire remekül érzi magát Tommal.
- És neked, tetszik valamelyikük? –fordultam kíváncsian Sissy felé.
- Nem. Nem igazán. –felelte, mire mi döbbenten néztünk rá. – Na, nem mintha nem néznének ki jól. Csak… csak én nem tudok úgy rájuk tekinteni, mint ahogyan te Tomra. –nézett Sarah-ra. – Vagy ahogyan te Robra. –pillantott vissza rám.
- Óh… - nyögtük egyszerre Sarah-val, meglepetten.
Az út további részében, egyikünk se szólalt meg. Én, és ha jól sejtem Sarah is, az imént hallottak körül kattogott az agyunk.
Egyáltalán nem ítéltem el Sissyt. Hiszen nem is lehetett miért. Neki más pasik jönnek be. Mindenki másnak más az ízlése. –könyveltem el magamban…
***
Este hétre, már mindannyian teljes harci díszben álltunk. Sarah egy felül fekete – alul fehér színű pánt nélküli, térd fölöttiig érő ruhát vett fel. Melynek a közepén elől, egy fehér masni díszelgett. Mellette pedig egy fekete magas sarkú cipőt viselt. A hosszú szökés barna haját, egyszerűen csak kivasalta, míg az arcára, ahogyan a miénkre is egy egyszerű sminket rakott fel.
Sissy egy szintén pánt nélküli, kasmír barna ruhát viselt. Ő cipő helyett, egy fekete szandált aggatott a lábára. Szőke haja loknijait, pedig csattal feltűztük neki a feje búbjára. Mondanom sem kell, hogy mennyire szépek a lányok. S legvégül én nekem jött el az időm, hogy a tükör elé álljak.
A legmerészebb álmaimban se hittem volna, hogy hagyni fogom rávettetni magam erre a ruhára. Combközépig érő vad, vörös, szegecses ruha ékeskedett rajtam. Egy fekete magas sarkúval egyetemben. Hajamat lófarokba lett kötve, amit utána ki is lett vasalva.
- Na? –lökött meg játékosan barátnőm, kíváncsian.
- Nagyon tetszik. Bár, ez a ruha egy kicsivel rövidebb, mint a tiétek. – motyogtam, miközben a ruha alját próbáltam lejjebb húzni.
- Hagyd már. Ez így jó. Na, most aztán ha Rob nem fog semmit sem lépni… akkor nem érdemes vele foglalkozni. Te gyönyörű, bombázó csaj vagy. Aki után csak úgy bomlanának a pasik, ha hagynád. – jelentette ki.
S igaza is volt. De még mennyire, hogy igen.
Vajon Rob is ugyan azon a véleményen van, mint Sarah? Lépni fog –e valamit az este? Ha igen, akkor azt hiszem, hagyni fogom magam. De, ha nem. Akkor leteszek róla. S megpróbálok tovább lépni rajta…
***
Nem sokkal az elkészülésünk után, Tom is megérkezett. Egy hosszas fütty kíséret után, mind addig, amíg el nem értünk a JOJO –ig, egyfolytában bókokkal halmozott el mindhármunkat. Amit mi természetesen nevetve tűrtünk. Megérkezve, JOJO –hoz, kiszálltunk a kocsiból. Majd, amíg Sarah Tommal az oldalán lépett a már igazán bulizós kinézetű helyre, addig én Sissy mellett mentem. Szinte éreztem, a sok fürkésző pillantásokat, amelyek a mi irányukba jöttek. De, igyekeztem nem foglalkozni velük. Samékhez érve, akiktől szintén elismerő pillantásokat kaptunk, foglaltunk helyett mellettük. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy Rob nincs itt. De igyekeztem nem éreztetni a többiekkel, a kedvtelenségemet. Miután Samék kihozták az italainkat, amit nem sokkal később el is fogyasztottunk hagytam, hogy felráncigáljanak táncolni. Először Sissy-vel kezdtem el táncolni, majd csatlakozott hozzánk Sam, és Marcus. Akin észrevettem, hogy igencsak felkeltette a figyelmét új barátnőnk. Csak kár, hogy Sissy nem úgy tekint rájuk. De hosszú még az este, ami azt jelenti, hogy bármi megtörténhet…
(Robert)
Kicsit idegesen toporogtam a nappalink közepén, miközben nővéremet vártam, hogy ideérjen. Direkt előre szóltam neki, hogy ha lehetséges, akkor hétre már itt legyen. Erre meg már fél órával elmúlt hét. Már mindenki ott van a klubban, még ő is. Csak én nem.
Már épp azon voltam, hogy felhívjam Lizzyt amikor betoppant.
- Már fél nyolc elmúlt. –morogtam rá.
- Jó – jó. Tudom, és bocsi. Csak dugóba keveredtem. Ezért nem kell leszedni a fejem. –vette le a kabátját.
- Bocs… Kaja van a hűtőben. Emma már alszik. Ha kellek, tudod a számom. Én pedig rohantam. –nyomtam egy puszit az arcára, majd megindultam az ajtó felé. – És, jövök neked eggyel. –kiáltottam vissza az ajtóból.
- Már nem csak eggyel. –kiáltott utánam nevetve, nővérem.
Amint kiléptem az ajtón, a házunk előtt már a taxi is megérkezett.
Beszállva a taxiba, bemondtam a címet a sofőrnek, aki szó nélkül teljesítette a kérésemet…
(Kristen)
Körülbelül fél óra eltelte után, a bárpulthoz sétáltam. És, valami jó erős italt kértem. Nem tudom, hogy mi is volt az, de nem igazán törődtem vele. Lecsukott szemekkel, élveztem amint a kissé torok maró nedű lefolyik a torkomon. Erős volt. De nem annyira, hogy nem bírtam volna lenyelni. Amint a pohár tartalmát egy huzamra felhajtottam, a pultos srác elismerően füttyentett egyet.
- Tyű, apám. Jól vagy? –szólalt meg, egy pár perccel később. Hangja mély, volt. Szőkés barna haja, kissé fel zselézetten állt a fején. Zöldes barna szemei pedig fürkészően tekintet rám.
- Igen. De miért? –kérdeztem vissza.
- Semmi. Csak, ritkán találkozok olyan lányokkal akik, így bírják az –e fajta italt. –mutatott a poharam felé, amit újra megtöltött. – Minden elismerésem.
- Kösz. –bólintottam, miközben a poharamat újra a számhoz emeltem.
- Jól láttam, Tommal jöttetek? –kérdezte kíváncsian.
- Ahham. A barátnőmnek csapja a szelet. –rántottam meg a vállamat.
- Melyiknek, ha szabad kérdeznem.
- A szőkés barnának. – feleltem, Sarahék felé.
- És, azt a szőke hajú lányt, hogy hívják? –biccentett Sissy felé.
- Ő, Sissy. –válaszoltam. Majd hirtelen, ért utol a felismerés. Miszerint, ennek a srác tetszik Sissy. Sissy és a pultos srác között ingatva a fejemet, képzeletben egymáshoz illesztettem őket. S a kép, nagyon is tetszett. – Ja, és nem mellesleg szingli. –mondtam felé nézve.
- Kösz. Az italodat én állom. –kacsintott rám. Mire elnevettem magam. Majd Sarahék felé vettem az irányt.
Amint Tom észrevett, felém nyújtotta az egyik kezét, miközben a másikkal barátnőm derekát fogta. S így kezdtünk el hármasban táncolni. Mivel kettesben akartam hagyni, barátnőmet és Tomot, így az asztalunk felé próbáltam átvágni magamat, a tömegen keresztül. Azonban, a derekam köré kulcsolódó kar megakadályozott ebben. Amikor megfordultam, a világ két legszebb szempárjával találtam szembe magam. Az illata megbódított. S ha nem tartott volna szorosan, akkor tuti biztos, hogy elájultam volna.
- Szia. –mosolyogott rám, féloldalas mosolyával.
- Szia. –viszonoztam a mosolyát.
Majd amikor rájöttem, hogy nem fog elereszteni, a kezeimet ösztönösen kulcsoltam a nyaka köré. Vagy a véletlen művének köszönhetően, vagy az égieknek. Pontosabban nem tudom, de jelenleg nem is ez foglalkoztatott.
De, egy lassú ütemű zene csendült fel a hangfalakból. Jelen pillanatban nem érdekelt, hogy mit hoz számunkra a holnap, hanem az, hogy annak a férfi karjaiban vagyok, aki iránt sokkal többet érzek, mint azt gondoltam volna. Nem tudom, hogy ő miként érez, de azt se, hogy most jelenleg mire gondolhat…
- Gyönyörű vagy. –suttogta a fülembe, amitől egy fajta jól eső borzongás futott végig rajtam. Éreztem amint az arcomat ellepi a pír, s éppen ezért képtelen voltam az arcomat a vállába temetni.
Ezt követően, a lassú számot egy pörgősebb váltotta fel. Megfordulva a karjai között, háttal állva neki,- miközben igyekeztem mindent épp szerű gondolatot kizárni a fejemből, s egyedül csak is a zenére figyelni – kezdtem el a csípőmet, és vele együtt a testemet is az ütemre mozdítani.
Éreztem amint egy pillanatra a teste megmerevedett a hirtelen cselekvésemmel, de nem hagytam neki rá túl sok időt. A derekamon pihenő kezeit a csípőmre csúsztattam. Erre ő pedig közelebb húzott magához. S miközben az egyik kezemet az övén pihentettem, egyre merészebb lépésekre szántam el magamat. Amire józanésszel, képtelen lennék megtenni. A fenekemet közel az ágyékához dörzsöltem, mire a torkát egy halk morgás hagyta el, közvetlenül a fülem mellől.
- Megőrjítesz! –harapott bele játékosan a fülcimpámba, miközben még közelebb húzott magához.
A reakcióm, egy diadalittas mosoly volt.
Örültem, amiért sikerült valami reakciót kiváltani belőle, ami az jelenti, hogy nem vagyok számára közömbös. Jó, eddig se voltam az. Legalábbis a velem szembeni viselkedéséből ezt leszűrtem azonnal. De, most mát tudom, hogy hogyan reagál a teste az olyasfajta érintésekre, mint amilyeneket most én végzek rajta. Ismét felé fordultam. Amint megfigyeltem, hogy a rajta lévő fekete rövid – ujjú ing, nincs teljesen begombolva felülről, az egyik kezemet felfedező útra indult a mellkasán. A kigombolt részhez érve, az ujjaimat becsúsztattam az inge alá.
Végig simítva a szabadon hagyott felületen, Rob szaggatottan kezdte el venni a levegőt.
- Ha tovább folytatod… - szólalt meg, szaggatottan.
- Akkor? – néztem fel a szemébe, kérdőn, míg az ujjaim tovább játszadoztak a mellkasán.
- …akkor ez lesz a vég eredménye. – suttogta, most már közelebb hajolva az ajkaimhoz.
Majd megéreztem puha, mézédes ajkait az enyémekhez érni. A hihetetlen érzéstől, amit ő okozott most nekem, akarva – akaratlanul, de belenyögtem a csókunkba. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most tényleg a valóság, vagy megint csak a képzeletem játszik velem. Amikor ajkaink elváltak, a szemeimet továbbra is lecsukva tartottam. Nem akartam kinyitni őket, mert féltem, hogy az, ami ez előbb történt, csak egy újabb képzelet.
- Mi a baj? – emelte meg a fejemet, az államat fogva.
Az érintésére, a szemeim roppant gyorsasággal kipattantak.
- Semmi, csak… - kezdtem volna bele, de aztán megakadtam. Mert nem akartam, hogy tudja, titokban róla képzelődöm.
- Esetleg megbántad? –nézett rám, fürkészően.
Ezek szerint, az előbbi csók tényleg megtörtént volna?
- Nem. Egyáltalán nem bántam meg. –vágtam rá azonnal, mielőtt bármit is mondhatott volna. – És, te?
- Én sem. –mosolygott rám, azzal a féloldalas mosolyával. Amitől a szívem kihagyott egy ütemet, ismételten.
S az ajkait újra az enyémekre nyomta. Amikor a nyelvével végig simított először a felső ajkamon, azután pedig az alsón, az ajkaim önkéntesen nyíltak szét és pillanatokon belül nyelveink örült táncba kezdtek…
Ajkaink elváltjával, a homlokát az enyémnek döntötte, miközben igyekeztünk mind a ketten egyenletesen venni a levegőt.
Amikor a szemeimet újra rá emeltem, boldog mosolyra húzódtak az ajkaim. Az ő arcát látva. A szemei lecsukódva maradtak, miközben a szája szegletében, egy – egy apró mosoly jelent meg. Vajon, neki is annyira jó volt ez a csók, mint amilyen nekem? – kérdeztem magamtól, bár erre a választ csak is ő tudná megmondani. Majd a szemeimet kinyitotta, s egy mosolyt villantva felém, csúsztatta ez egyik kezét a derekamra, csakhogy visszamenjünk az asztalunkhoz. Az asztalunkhoz érve, kicsit meglepődtem, amiért senki se ült ott. Amit azt hiszem, most nem is igazán bánok. Hiszen, nem tudom, hogy látták –e a táncunkat, vagy a csókunkat.
A csókunkra emlékezve, az ajkaimon még mindig éreztem azt a fajta édes bizsergést, amikor megcsókolt. Erre a gondolatra, újra elmosolyodtam. Miközben én helyett foglaltam a pub sarki részében, figyeltem amint Rob az asztalon lévő teqilából egy – egy poharat tölt teli. Majd beült mellém, s az egyik poharat felém tartotta.
- Köszönöm. –suttogtam halkan, miután kiürítettem a pohár tartalmát, ahogyan Rob is tette. Aki, még mindig azzal az édes mosolyát virította felém, miközben az egyik kezét a derekam köré fonta. S így néztük a felénk közeledő „barátainkat”…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése