Egy szép délután, mely felejthetetlen emlék marad
(Robert)
Nem is értem, hogy Kristen mit értett azon, hogy nem tudom mire vállalkoztam. Hiszen már körülbelül, két és félórája játsszuk azt, amit Jamie kitalált. S én, ha őszinte akarok lenni, akkor nagyon is élvezem, ezt a játékot. S ahogyan látom a két kis hercegnő is.
- Akkor most jöjjön az, hogy te megfogod a mami kezét, és mi Emmával pedig előttetek megyünk, egymás kezét fogva. –jelentette ki Jamie.
Kristennel egymásra tekintettünk, s nem tudtuk hirtelen eldönteni, hogy mégis mit tegyünk.
- Na, papa! Fogd már a mami kezét. –unszolt kislányom.
Így hát nem volt mit-mást tenni, az egyik kezemet összekulcsoltam a Kristenével. Amint a bőrünk egymáshoz ért, mintha ezernyi szikra pattogott volna köztünk. S ezt nem csak én éreztem egyedül, ha nem ő is.
Lehet, hogy zavarban kellett volna lennem, amiért egymás kezét fogjuk. De nem voltam az. Ahogyan magunkra néztem, és az előttünk szintén egymás kezét fogó két kislányra, úgy éreztem magam mintha, valóban egy család lennénk.
Az utunk egy parkhoz vezetett, aminek a közepén egy vízköpő volt. A parkban csak kevesen voltak. Volt, aki kutyát sétáltatott, s volt, aki csak a padon ülve élvezte a nap sugarait, és a madarak csiripelését.
- Papa, valójában mi azt szeretnénk, ha úgy viselkednénk mintha Kristen az igazi anyukám lenne, s Jamie pedig a testvérem. –álltak meg előttünk. – Szeretnénk, ha ti is velünk együtt játszanátok.
- Végül is, ha papás – mamásra vállalkoztunk, akkor ez lenne a lényege. Hogy velünk együtt játszadozzunk. –néztem Kristenre, aki egyetértően bólintott.
- Mit szeretnétek még játszani? –tette fel nekik a kérdést, mosolyogva Kristen.
- Fogócskázzunk. És papa, te vagy a fogó. –visították a lányok.
Mire futásnak eredtek, Kristennel együtt. Én pedig a nyomukban voltam. Először Kristent próbáltam elkapni, de nem tudtam, ugyanis ő sokkal gyorsabbnak bizonyult, mint én. Így hát áttértem a lányok elkapásához. Akik épp egy falevél kupac felé tartottak. Amit a kezükbe véve repítettek felém.
- Na, megálljatok csak. –mondtam tetettet fenyegető éllel a hangomban.
Majd Jamie-t megragadva emeltem őt a karjaimba.
- Meg vagy! –mosolyogtam rá.
- De te is. –ért a kezemhez.
- Á-á. Ez csalás. Ahhoz, hogy elkapj, le kell, hogy tegyelek.
Letéve őt az ölemből, már épp futásnak eredtem volna amikor, hirtelen egy lökést éreztem magamon. Majd egy falevelekkel teli nagy kupac tetejére estem.
Kinyitva a szemeimet, a lányok és Kristen nevető arcával találtam szembe magam. Magamban bosszút forralva, kértem őket hogy segítsenek felállítani. Mind a hárman felém nyújtották a karjaikat, amit meg is ragadva húztam őket is le a nagy kupacba.
- Hé! – kiáltották egyszerre, mire most rajtam volt a sor, hogy nevetésbe kezdjek.
A nevetésemet megelégelve kezdték el rám dobálni a leveleket, amit én viszonoztam is…
***
A faleveles akciónkat később felváltotta, a háton lovaglás. Azaz, mi vittük a lányokat a hátunkon s úgy kezdtünk el Kristennel versenyt futni. Ami döntetlenre sikerült, mert kétszer én győztem őt le, kétszer pedig ő engem. Ezt pedig egy közös uzsonnával ünnepeltük meg, a JOJO-ban. Ugyanis míg este inkább zenei est, avagy bulik zajlanak, addig nappal inkább kis étterem féleként. Leparkolva a srácokkal való törzshelyünknél, pattantam ki a kocsiból. Majd megkerülve azt, nyitottam ki az ajtókat a lányoknak és Kristennek egyaránt. Az utóbbi, egy bájos mosolyt villantva köszönte meg a kedves gesztusomat. Amitről, kis híján a fellegekbe repültem volna, ha két akaratos kis lány nem lettek volna ennyire éhesek…
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a nap nem tartozik azok napjaim közé, amelyekre úgy tekintek, mint a legszebb napokra. Nem hittem volna, hogy Robnak is van egy kislánya, akit ’ egyedül ’ nevel. Csodálom, amiért a munkája mellett ennyire törődik azzal a személlyel, akit a legeslegjobban szeret. Látva Robot amint Emmával és Jamie-vel játszott a mai napon, teljesen lenyűgözött. Látszik rajta, hogy nagyon jó apa. S mint ahogyan észrevettem, Jamie nem csak hogy Emmával barátkozott nagyon össze, egy délután leforgása alatt, hanem még Robbal is.
Amikor Rob a JOJO-ba hozott minket, megvallva az igazat nagyon is megdöbbentem. Ugyanis nem számítottam arra, hogy nappal ez a hely, étteremként is üzemel. A rendelésünket, egy harmincas éveiben járó, sötét hajú férfi jött felvenni.
- Szevasz, haver. – fogtak kezet. – Ejnye, egy olyan tüzes este után, mint amilyen tegnap volt, még egy kis hercegnővel gyarapodtál meg? –rázta meg a férfi, a fejét nem tetsző leg. Azonban a vigyorát nem tudta elrejteni.
- Tudod, nem mindenki teheti meg, rajtam kívül. –válaszolta nevetve Rob.
Amiből azt következtem le, hogy csak viccelődnek egymással.
- Papa éhesek vagyunk. –szólaltak meg egyszerre a lányok.
Olyan furcsa, és új érzés volt hallani azt Jamie szájából, hogy azt mondja valakinek, hogy apa. Még akkor is, ha ez csak egy játék.
Majd Rob a lányok végszavára, azonnal rendelte is a kért hamburgereket, mellé sült krumplit és Colát. Bár, máskor ilyen késői délutánkor nem szívesen engedélyezem Jamie-nek a hamburgert, de most még is engedélyeztem. Nem szerettem volna őt elkedvteleníteni…
***
Miután Rob leparkolt a házunk előtt, a lányok arcán a szomorúságot véltük felfedezni. Annyira rossz érzés volt őket, ilyen szomorúnak látni. S tudtam ez azért van, amiért elvállnak az útjaink.
- Ugye, legközelebb is játszani fogunk majd együtt? –kérdezte meg Jamie, Robot, miközben ő ki segítette a kocsiból.
- Ha anya beleegyezik, akkor igen. –simította ki az arcából, az egyik göndör hajtincsét.
- Mami, mami… ugye játszhatunk majd még együtt? –nézett rám, könyörgő tekintettel kislányom.
Egy pillanatra Emmára pillantottam, aki kíváncsi tekintettel figyelt arra, hogy mit fogok válaszolni.
- Persze, hogy legközelebb is játszhatunk majd. –feleltem, mosolyogva.
Mire, miután Emma kimászott a kocsiból, Jamievel együtt az ölelésembe vetették magukat.
- Jaj, de jó! –mondták egyszerre, mire egymás kezét megfogva kezdtek el körbe – körbe ugrálni.
- Köszönöm ezt a csodás napot, Jamie nevében is. Még soha nem láttam őt ennyire boldognak. –fordultam Rob felé.
- Nem, én köszönöm, hogy veletek tölthettük ezt a napot. Emma, nem igazán az a barátságos típus. De Jamie-vel mégis az. –mondta hálásan Rob. – Emma, ideje mennünk.
- Ó, papa ne már! Még egy kicsit, kérlek. –kérte az apját, aki látszólag nem tudta mit is felelhetne erre.
- Majd legközelebb, kicsivel több időt is együtt tölthettek meg. Rendben? –guggoltam le hozzá.
Válaszként, beleegyezően bólintott. Majd egy ölelés után, szintén megölelték egymást Jamie-vel. Azután pedig Rob beültette őt a kocsiba.
- Szia Rob. –köszönt el tőle, kislányom szintén egy öleléssel.
- Szia, kicsi lány. –nyomott egy puszit az arcára.
- Legyen szép estétek. –köszöntem el tőle, egy gyors arcon puszilással.
Még magamon is meglepődtem, amiért megpusziltam őt. Az arcomat látván, tutira, hogy pipacsként vöröslik az arcom.
- Nektek is. –szólalt meg pár perccel később Rob, majd a kocsija vezetőülése felé sétált.
Miután beszállt a kocsiba, egy utolsó integetés után elhajtottak. Majd Jamiet az ölembe véve, tértem be a házba, ahol Sarah és Sissy rögvest a kérdéseikkel traktáltak engem, a mai nappal kapcsolatosan. Miután, Jamie elmondta nekik, hogy Robékkal töltöttük a délutánt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése