Szabad történetek #2

Alap: Van két fiú, és van egy lány. A lány mind a kettőjüket bírja, de az egyik fiú (Samu) iránt többet is érez, de mégis megcsalja őt a másikkal (Peti).

Nevek: Peti, Samu és Zsófi.

Hátha ez a mai nap lesz az én napom! – csillan fel a remény, a barna hajú lányban, miközben az egyik osztálytársához, Tibóhoz közeledik, akinél bulit hirdettek egész héten.

Péntek lévén, ahogyan a társait úgy őt is elengedték a szülei a buliba. Ahol a sejtései alapján, ma végre összejöhet a kiszemeltjével, a mindig vicces, helyes, menő sráccal, Samuval. Már régóta tetszik neki a srác, és néha az az érzés kapta el vele szemben, hogy esetleg ő is érez iránta valamit.

Igaz a barátnője, Kitti már mondta neki, nem is egyszer, hogy csak ez az egész egy hiú ábránd. Mert ha, tényleg érezne a srác iránta valamit, akkor már rég lépett volna valamit.

Azonban Zsófi, mind mindig ilyen alkalmakkor, csak leintette a barátnőjét, egy amolyan – te, ezt úgy sem érted – közhellyel, elengedte a további figyelmeztetéseket a füle mellett.

Megérkezve a hatalmas kerti házikóhoz - ahonnan már az utcasaroknál járva kiszűrődött a hangos zene -, észrevéve a barátnőit, Kittit és Ivettet, megszaporázza a lépteit.

-         Sziasztok! – köszönti őket egy-egy puszival, akik viszonozva azt, megdicsérik a vékony pántos rózsaszín ruháját.

-         Köszi. A tiétek is nagyon csinos – nézz végig, Kitti új farmerján és a kék pánt nélküli köves felsőjén, majd Ivett rövid farmer szoknyáján, és a rózsaszín topján.

Amikor végeznek az egymás ruhájának diskurációjával, egymásba karolva sétálnak be a nyitott garázsba.

Miután sorba köszönnek a barátaiknak, az italokkal teli asztalhoz indulnak. Mivel egyikőjük sem szereti az alkoholt, így mind a hárman egy dobozos kólát vesznek a kezükbe.

-         Láttátok már, Samut? – kérdezi egy kis idő eltelte után, Zsófi a barátnőit, miközben a szürke tekintetével a garázsban egyre többen gyarapodó társaságot fürkészi, hátha megpillantja a fiút.

-         Nem. Én még nem láttam – rázza meg a fejét Kitti, aki magában a barna hajú lányt, reménytelen esetnek tartja.

-         Én, Petit épp az imént láttam. És, ha ő itt van, akkor Samunak is itt kell lennie valahol – mondja Ivett.

-         Remek! – mosolyodik el Zsófi, és még inkább körbe tekint a hatalmas helyiségben.

Nem sokkal később, már Zsófi is észreveszi a fiút, aki, amikor észreveszi a lányt, egy apró mosollyal az ajkain int neki, amit a lány örömmel viszonoz is.

A fiú miután észrevette a lányt, otthagyva az egyik fiú ismerősét, akivel egy rövid kis időre párbeszédbe elegyedett, most Zsófi felé közeledik.

-         Nagyon csinos vagy – öleli meg mosolyogva a lányt, akinek a szíve szinte a torkában dobog, a fiú közeledésétől.

-         Kö... köszönöm! – szólal meg a lány, egy zavart mosollyal az arcán.

-         Nem hittem, hogy eljössz – mondja neki amaz.

-         Hát... végül még is, csak itt vagyok. Nem? – feleli enyhe flörtöléssel, amelyet már egy ideje gyakorolt otthon a tükre előtt.

-         De. Itt vagy – simít végig Zsófi karján. – Táncolunk? – kérdezi, meg.

Amikor Zsófi, egy beleegyező mosollyal az arcán bólint válaszul, Samu kivéve a kólát a lány kezéből azt az egyik mellettük elhaladó srác kezébe adva, állnak be a már javában táncolók közé.

Zsófi, szíve minden egyes pillanatban egyre hevesebben ver a mellkasában, miközben annak a fiúnak a karjában érzi magát, aki iránt teljesen odavan.

/*Hát, végül mégis teljesül az álmom!*/ - sóhajt fel, átkarolva Samu nyakát, aki egyre közelebb vonja magához őt.

Véget érve a számnak, Samu megragadva a kezét, kivezeti az udvarra.

Amikor rálelnek egy hintaágyra, Samu ül rá először.

-         Gyere – kérleli a fiú, kinek eleget téve a kérésére már épp leülne mellé, amikor az, az ölébe rántja le.

Egy apró kuncogás hagyja el az ajkait, a váratlan fordulat miatt, de amikor Samu hirtelen megcsókolja őt, rögvest elhalkul a nevetése.

/*Istenem, milyen jól csókol!*/ - jön az újabb sóhajtás, majd boldogan viszonozza a fiú csókját.

A hosszú idejű csókot, a fiú megcsörrenő telefonja zavarja meg, mi miatt kelletlenül, de kénytelenek elszakadni egymástól.

Amikor Samu tekintete a hívó kilétére esik, az orra alatt szitkozódva engedi el a lányt, majd tőle félre állva, felveszi a telefont.

Zsófi, csak hogy még véletlenül se hallgassa végig a beszélgetést, a tekintetét a csillagos égre emelve, magában hálát ad az égieknek, amiért az álmai végre beteljesülni látszódnak.

/*Végre! Végre, Samu felfigyelt rám, és megcsókolt!*/ - a csók gondolatára, az arcán egy boldog mosoly jelenik meg, és holt biztos abban is, hogy a szemei is a boldogságtól csillognak.

-         Ne haragudj, de akadt egy kis dolgom, és el kell mennem. De ígérem, hogy mindjárt visszajövök. Addig várj meg itt. Jó? – fordul vissza hozzá a fiú.

-         Oké – bólint Zsófi, mire mielőtt otthagyná őt Samu, újra megcsókolja.

Nem egészen tizenöt perc telik el, amikor Zsófi megunva a várakozást, úgy dönt, hogy visszamegy a garázsba, és megkeresi Samut.

Amikor rövid keresgélés után rá lel a keresett személyre, alig mer hinni a szemének.

-         Ez nem lehet igaz! – suttogja maga elé, amikor a tekintete még mindig ugyanarra a pontra esik.

-         Zsófi! – szólongatja őt egy ismerős hang már egy ideje, de ő még mindig csak, az egymással szemben álló párt figyeli.

-         Hiszen az előbb, még velem... engem... – motyogja, zavartan.

-         Zsófi!

-         És, én még azt hittem, hogy...

-         Gyere velem – karolja át a derekát az ismerős hang gazdája, aki a sokkolt lányt, kivezeti az udvarra.

Kiérve az udvarra, Peti csak úgy, mint nem régen Samu, úgy ő is a hintaágyhoz vezeti Zsófi.

Akiben miután tudatosul, hogy Samu egyáltalán nem az a személy, akinek hitte, vagy legalábbis azt hiszi most róla, hogy a fiú csak játszott vele, és becsapta őt, úgy dönt, hogyha ő így, hát akkor ugyancsak ő is úgy tesz majd.

-         Csókolj meg! – szólal meg, és a szőke hajú fiúra tekint.

-         Mi van? – néz rá meghökkenve a fiú.

-         Csókolj meg! – ismétli el a kérést, de amikor Peti még mindig mozdulatlanul áll mellette, akkor megragadja a fiú egyik karját. – Csókolj meg, kérlek! – kéri újra, és amikor észreveszi Peti, háta mögött nem messze felbukkanó Samut, ő maga csókolja meg a fiút...

Petit, bár először ledöbbenti a lány közvetlen csókja, de mielőtt a tovább még egy percnél tovább tartana, eltolja magától a lányt.

-         Zsófi, ezt most, mégis miért csináltad? – kérdezi tőle, de a lány tekintete a háta mögé siklik.

Követve a lány tekintetét, észreveszi a barátját. Aki dühösen közeledik feléjük. Mielőtt bármit is mondhatna neki, az egy hirtelen mozdulattal az öklét az arcába veri, melytől hátratántorodik.

-         Hé, haver! Meg magyarázom! – fogja meg, Peti a sajgó állát.

-         A f***t, magyarázod te! – förmed rá Samu, aki újra lendíteni készül az öklét, ám Zsófi közéjük áll.

-         Nem kell megmagyaráznod neki, semmit Peti. Hiszen nincs is miért! Nem igaz, Samu? – szólal meg, Zsófi és gúnyos kérdését, a barna hajú srácnak szánja.

-         Mi van? – döbben le a fiú.

-         Semmi – rázza meg a fejét, Zsófi. – Miért nem mész vissza inkább a barátnődhöz?

-         Hogy? Kiről beszélsz? – kérdezi, Samu értetlenül.

-         Pontosan tudod te azt, hogy kiről! – vágja oda neki Zsófi, még mindig megbántva, majd mielőtt könnyekbe fakadhatna a két fiú előtt, futva távozik az udvarról, majd a házból is.

A két fiú, még hosszan néznek az elrohanó lány után, akit miután már nem látnak, egymásra fordítják a tekintetüket.

Először Peti szólal meg:

-         Figyu, Samu! El kell hinned, haver, hogy semmi sem az, aminek látszódott! Ő kért meg rá, hogy csókoljam meg, miután... de aztán, végül ő csókolt meg engem, és én...

-         Várj! Miután? – szakítja őt félbe, Samu, amikor igyekezett figyelmesen meghallgatni barátját.

-         Miután, meglátott téged és Katát bent – böki ki végül, a szőke hajú fiú.

Amikor Samuban tudatosul, hogy végül is mi történt, és hogy mi miatt is... akkor egyetlen egy szó nélkül, mielőtt otthagyná a barátját a hintánál, még vállon veregeti, majd a nem rég elrohanó Zsófi után rohan.

Szerencséjére nem kell sokáig rohannia, ugyanis még a sarkon utoléri a barna hajú lányt.

-         Zsófi, várj! Hallgass meg, kérlek! – kérleli a karját megragadva, megállásra késztetvén.

-         Hagyj! Eressz el! – kérleli a lány, könnyektől fuldokolva.

Samu látva a lány könnyes arcát, a szabad tenyerével, letörli Zsófi arcát.

-         Nem! – rázza meg a fejét tiltakozóan a fiú. – Kata és köztem már rég nincs semmi. Vége közöttünk mindennek! Csak azért, jött el a buliba, hogy elbúcsúzhasson tőlem, ugyanis külföldre költöznek...

-         Nem érdekel... – szakítaná félbe Zsófi őt, de Samu nem hagyja abba.

-         És, hogy gratuláljon nekem, nekünk. Kettőnknek. Neked és nekem – amikor ezt mondja, Zsófi meglepetten és kérdőn bámul vissza a fiú zöld szemeibe. – Igen, jól hallottad. Meséltem neki arról, hogy van egy lány, aki tetszik nekem. Akivel nagyon jól érzem magam. Aki, mindig mosolyt tud csalni az arcomra és, aki...

-         Aki? – kérdez vissza, Zsófi lélegzetét visszatartván, várva a válaszra.

-         És akibe, belezúgtam.

Belezúgtam... belezúgtam... belezúgtam... – visszhangzik a lányban, a fiú vallomásának utolsó szava, melynek hallatán a szívében újra boldogság és szerelem gyullad.

-         Én is szeretlek – szólal meg egy kis idő elteltével, Zsófi.

A lány vallomását hallva, Samu ajkai féloldalas mosolyra húzódnak, majd Zsófii ajkaihoz közeledvén, újra csókban forrnak össze...

Vége