Szabad történetek #4

Alap: Van egy lány (Kikki), aki macskává változik, ha dühös vagy ideges. Ezért, ha úgy látja a helyzetet, hogy őt fel tudják idegesíteni, dühíteni, akkor elmegy onnan. Ezt senki sem tudja róla. Egyszer pedig a suliban az összes diák szeme láttára dühítik fel, és változik át. Nem tud elmenekülni, mert körbeveszik. Mivel látják, hogy átváltozott, ezért meg akarják ölni, mert azt hiszik boszorkány és bajt hoz a városra.

Név: Kikki

Reggel még ez a nap is egy átlagos, és dögunalmas napnak látszódott. De végül mégsem az lett. Pedig, most ezerszer is azt kívánom, hogy bárcsak az lett volna! – sóhajtok fel elkeseredetten magamban, amikor a városom lakói, akiket a szomszédjaimnak és a barátaimnak tudhattam egészen eme óráig, most mind az én halálomat akarják.

Akarják, mert egy szörnyetegnek. Egy korcsnak. Egy démonfajzatnak. Egy boszorkánynak tartanak.

Na, igen!

Ha én lennék valamelyikük helyében, talán én is ugyanazon véleményen lennék, mint amin most ők vannak.

De mégsem! Mégsem vagyok az ők helyükben! Hanem, egy hol emberi lénnyé (akit ők eddig ismertek) Kikkivé változom, hol pedig egy koromfekete macskává, akinek a szemei a legkülönösebb zölddé sötétedik.

Miközben a kint lévő emberek azon tanakodnak, hogy mégis hogyan is végezhetnének velem, addig én azon gondolkodom, hogy mégis miképp tudnék innen kiszabadulni.

Bárcsak lenne itt egy ablak, amit kiverhetnék!

Az órák egyre csak telnek, és én még mindig itt vagyok lent, ebben az istenverte iskolai poros és dohos pincében, amit szerintem már ezer éve, hogy nem is takarítottak.

-         Csak kell lennie valamilyen megoldásnak, amivel kijuthatok innen!- mondom ki hangosan, mivel tudom, hogy úgy sem hallja meg senki más. - Mégis mi a frásznak kellett, Nikkinek felhúznia? Miért nem tudott leszállni rólam, az helyett, hogy inkább azzal foglalkozott volna, hogy a pasija miért csalja őt a legeslegjobb barátnőjével?

-         Mert féltékeny rád! – csendül fel egy ismeretlen hang, mire ijedten tekingetek körös – körül a sötét pincében.

Még jó hogy, a macskaságomnak köszönhetően éles látással bírok! – jut eszembe hirtelen, miközben még mindig a hang a forrását próbálom kivenni.

Amikor nem látok senkit sehol, helytelenül megrázom a fejem!

-         Szuper, már hangokat is hallok! – morgom magamban.

-         Nem örültél meg! Tényleg, engem hallottál! – szólal meg ismét a hang.

-         Mi? Hol vagy? S ki vagy te? – fordulok ismét körbe.

-         Itt vagyok előtted! – mondja, de én egy különös hálót szövő pókon kívül semmit és senkit sem látok.

-         Csak nem egy kóbor szellem vagy? – kérdezem, s magamban azt latolgatom, hogyha a kintiek hallanák azt, hogy én éppenséggel magamban beszélek, vagy egy szellemmel – akkor még inkább boszorkánynak tekintetének?

Eme gondolatra egy apró nevetés tör fel belőlem, amelyet az idegen hang szakít félbe.

-         Nem! – válaszol az iménti kérdésemre. – Lépj egy kicsit hátrébb! – utasít, mire bár nem igazán fűlik hozzá a fogam, mégis eleget teszek a kérésének, és hátrább lépek.

Majd, egy hirtelen villanás (ami miatt kénytelen vagyok a szemeimet eltakarni) kíséretében, egy nálam alig egy – két centivel magasabb, fiú jelenik meg.

A jelenlététől, még hátrébb lépek.

Ez hihetetlen!

-         Most csak álmodom! – suttogom magam elé sokkoltan.

-         Nem álmodsz, Kikki! – mondja a fiú. – Ez a valóság.

-         Ho... honn... an.. tu.. tudodd a nevem, és...  – kérdezném, de még mindig le vagyok sokkolva az előbbiek láttán.

-         Én mindent tudok rólad, Kikki! És azt is tudom, hogy most hatalmas nagy bajba keverted magad azzal, hogy átváltoztál az osztálytársaid előtt...

-         Mégis, hogy tehetnék én arról, hogy nem tudom, hogyan fogjam vissza a képességemet? – kérdezem tőle, immáron tisztán és érthetően, de felemelt hanggal.

-         Már rég meg kellett volna tanulnod!

-         Jó! És mégis hogyan? Elmondanád? Elmondanád, hogy hogyan? – kérdezem cinikusan.

-         Ne mondd azt nekem, hogy az apád nem mutatta meg, hogyan kell! – szól rám, és a hangjából gúny csepeg.

-         Az apám meg halt! – jelentem ki, összeszorított fogakkal és érzem, hogy újra macskává kezdek el változni.

-         Ezt... ezt nem tudtam.. – szisszen fel a srác, és a hangjában immáron bocsánatkérés hangozódik, de mielőtt még bármi mást mondhatna, a pince ajtó kinyitódik, ezzel is éles fényt csalva be a sötét kis helyiségben, minek következtében újra eltakarni készülök a szemeimet....

-         Kikki! Hahóóó!! Te, hét alvó! Ideje fel kelni! – rázogat valaki, mire hirtelen pattannak fel a szemeim.

Amikor a sötét pince helyett, a világos rózsaszín szobámban ébredek, zavartan tekintek a már az ajtóban álló, kedvesen rám mosolygó, anyukámra.

-         Készülődj, mert elkésel a suliból! – mondja. – Már megint, sokáig olvastad a Zöld szemű macska lányt – rázza meg a fejét, rosszallóan, majd kilép a szobámból.

Szavait értelmezve, a tekintetem az ágyam szélén lévő vastag könyvre esik. Melynek, a borítóján nem csak, hogy az anya által lévő cím szerepel, de egy fekete macska és egy pókhálót szövögető pók is...

Különös – jelentem ki magamban, amikor a könyvet az ágyamon hagyva, készülődni kezdek a suliba...

Vége