A Nagy Terv

Wonderwall - Oasis (acoustic cover)

[Narrátor sz.]

A tizenegyedik b osztály tanulói, mint ahogyan azt minden egyes pénteki délután szokták tenni, most is az egyikük, Zsoltiék garázsában gyűlt össze, kivéve két tag. Akik úgy tudják, hogy mindenki másnak valami más programja van már.

Csak azért találták ki ezt a mesét, hogy nekik, kettejüknek semmi sejtelme se legyen arról, hogy ők titokban a hátuk mögött miben mesterkednek.

Csak ám, azt egyikőjük sem sejtik, hogy ez a két személy, nagyon is gyanúsnak véli őket, már egy ideje. Pontosabban attól a naptól fogva, hogy amikor a kettőjük közül valamelyik a közelükbe ért, rögvest elhallgattak.

Most viszont, hogy a tizenkét létszámból csak tízen vannak a garázsban, mindannyian egy kört alakítva, foglaltak helyet, ahol csak tudtak.

-         Nos, most hogy, nincs itt sem Renáta, sem pedig Cortez, kíváncsian várom az ötleteket, miszerint, hogy hogyan is hozhatnánk őket össze, ha már ők képtelenek lépni is valamit. De ha lehet, csak olyan szólaljon meg, akinek tényleg, egy jó és értelmes ötlete akad – szólal fel közülük, a mindig magát okosabbnak és határozottnak tartott, Kinga.

Mire mindenki egyszerre kezd el beszélni, amelyből egyetlen egy értelmes mondatot sem lehet megérteni.

Kinga, egy határozott felkiáltással, mindenkit egy csapásra elhallgattat, amit egy gúnyos mosollyal el is fogad.

-         Azt mondtam, hogy csak olyan szólaljon meg, akinek tényleg jó ötlet jut az eszébe – ismétli el újra az előbbi kérését. – Ricsi?

-         Én passzolom – vonja meg a vállát a raszta hajú srác.

-         Sejtettem. Minek is kérdeztelek meg? – teszi fel a kérdést, inkább magának, mint sem az előbb kérdeztetett. Majd, mielőtt eljutna Dave-ig, előtte a tekintete Virágon akad meg, de miután az eszébe jut, hogy vele se jutna semmire sem, így végül a még mindig a kezében lévő iphone-jába bújó fiút kérdezi meg.

Viszont ő vele sem jutott többre, ahogyan a soron következő többi osztálytársával sem.

Persze ezt követően, egy kis idő után, mindenkinek eszébe jutott valami. De egyik ötlet sem volt jó. Viszont, Kingán kívül, mindenki jól szórakozott a felvetettet ötleteken.

-         Idióták! – forgassa meg a szemeit, Kinga. – Szerintetek azzal, hogyha bejelentsük a suli rádióban, hogy hogyan is éreznek egymás iránt, majd attól összejönnek?

-         Miért? Hisz legalább megtudják, hogy… - néz rá vigyorogva Zsolti, aki újra összenevet a többiekkel. De mielőtt befejezhetné a mondatot, Kinga félbeszakítja őt.

-         Hogyne?! Még inkább eltávolodnának egymástól.

-         Jó, akkor mi legyen? Neked van valami ötleted? – fordul felé, Ricsi.

-         UUuuu, nekem van egy! – sikkant fel, az ölében ülő hippi lány, Virág.

-         Na, mi az? Halljuk! – sóhajt fel, Kinga miközben felé fordul.

-         Mi lenne, haaaa, írnánk nekik egy-egy levelet, a nevükben a másiknak?

-         Tényleeeeg – értenek vele egyet a többiek.

-         Wíííí, ez oanszupiii! – kezd el tapsikolni örömében, Virág hallva, hogy majdnem mindenkinek elnyerte a tetszését a javaslata.

-         Na persze! Ti egy cseppet sem tartanátok furcsának, ha valaki írna nektek egy szerelmes levelet, ráadásul pont annak a személynek a nevében, akibe ti is bele vagytok esve? Egyikőjük se, annyira hülye, hogy el is higgyék, hogy a másik írta a levelet – hűti is le percekkel később, Kinga a kezdeti öröm kedélyeket.

Mindenki újra mély néma hallgatásba borul, egyet értve a Kingától elhangzottakkal. Hol ott közben, pedig tényleg mindenki nagyon jó ötletnek tartotta a Virágét.

-         És, mi lenne, ha bezárnánk őket? – teszi fel a kezét, Zsolti pár perccel később.

-         Ez már volt. Méghozzá, az osztálytermünkben – inti le, Dave.

-         Tudom. De én arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ide zárnánk be őket? – néz végig kérdőn a rászegeződő tekinteteken.

-         Hm… és, mégis hogy gondoltad ezt? Esetleg, vonszoljuk őket ide, és aztán zárjuk be őket? – kérdezi cinikusan, Kinga.

-         Neeem – rázza meg a fejét, Zsolti. – Arra gondoltam, hogy esetleg, elhitetnénk velük, hogy mindenki itt lesz, mármint hogy mi mind itt leszünk együtt. Csak ők a másikról nem tudják majd, hogy itt lesz, és mire feleszmélhetnének abból, hogy hazudtunk, bezárjuk őket.

-         Ez jóóó – hallatszik ismét az egyetértés, és ezúttal akárhogyan is gondolkozik rajta, most nem ellenzi a tervet, Kinga.

Ezt követően, már csak a terv kidolgozásán volt a hangsúly, melyet a holnapi napra szánnak megvalósítani, így amikor ezt is megbeszélik, elköszönve egymástól, mindenki hazafelé megy….

Másnap délután, a terv megvalósításának időpontja…

Délután 4 órakor, Cortezen és Ricsin kívül mindenki Zsoltiék garázsában volt. Mindenki csupa izgalomi lázban és kíváncsiságban égett, mivel az egyikük sem tudta előre, hogy miként fog beválni az egy nappal korábban kifundált tervük. Mind vagy az órájukat és a telefonjuk kijelzőjét szemlélte, vagy a garázs ajtaját, a felől Cortezt várták.

Izgalmukat és a türelmüket, bár próbálják elrejteni, azért mégsem annyira sikerül nekik mind amennyire azt ugyan szeretnék. Reni, mindannyiikat kíváncsian és egyben fürkészően szemléli, amióta csak összegyűltek a szedett – vetett helyiségben.

-         Oké! – szólal csak fel egyszer, amikor már kezdi zavarni a hirtelen beállt csend, és a többiek szótlan viselkedése. – Elmondanátok, hogy mégis mi folyik itt? – kérdezi, de mielőtt bárki bármit is mondhatna, megjelenik Ricsi és Cortez is.

Az utóbbi, amint megpillantja Reni-t, megtorpan Ricsi mellett, miközben a tekintetét nem veszi le az alig pár méterre tőle távol álló lányról.

-         Ő meg mit keres itt? – kérdezi alig halhatóan, a mellette álló barátjától.

-         Ööö…. hát… izé – vakarja meg, fejét zavartan a választ keresve, és közben segítségkérően néz a többiekre.

-         Ricsi – sziszegi Cortez a nevét.

-         Hát itt vagytok végre – siet a raszta hajú fiú segítségére Kinga, aki azzal egy mozdulattal máris a társaság közepére húzza a két fiút. Akik közül, csak az egyiküket ülteti le, arra a helyre, ahol nem rég még Renáta ült.

-         Hé! – kiált fel a fiú, de nem foglalkozva vele, Kinga felrántja mellőle Virágot, akinek a helyére pedig, Renit löki le, aki viszont a hirtelen cselekedettől, éppenséggel Cortez ölében lyukad ki.

Mielőtt bármelyikük is felocsúdhatna a kezdeti történtekből, mindenki egy emberként rohan ki a garázsból, amit Zsolti már be is zár, amikor megbizonyosodnak arról, hogy kettőjükön kívül mindenki kijutott.

-         Ez az!... Ez szép volt!... Ez oltári volt… Baromi jó volt… - felkiáltások hangzottak el, odakint a hűvös udvaron, de egyikőjük sem foglalkozott a hőmérséklettel, egyedül csak azzal, hogy együtt örüljenek annak, amiért sikerült a tervüket összehozni.

A kérdés már csak az volt, hogy vajon sikerrel is járnak –e?

-         Bocs – suttogja halkan, Reni miközben feltápászkodik Cortez öléből. – Hova lett mindenki? – kérdezi, és körbe – körbe fordul, hátha meglátja valamelyiküket.

-         Nem tudom – követi a tekinteti, Cortez aki felpattanva a kanapéról, az ajtót közelíti meg. Ami viszont, két próbálkozás után sem akaródzik kinyílni. – A francba!

-         Mi az? – kérdezi tőle, kíváncsian Reni.

-         Bezárták ezt a rohadt ajtót – jön is a felelet, további káromkodások közepette, amint a második ajtónál sem jár sikerrel.

-         Hogy? De az nem lehet! – rázza meg a fejét hitetlenül a lány, aki szintúgy próbálkozik kinyitni az ajtókat, amik egyáltalán ki sem nyílnak. – De miért? – kérdezi, amint a korábbi helyéhez sétálva leül, és az arcát a tenyerébe temeti.

-         Passz – vonja meg a vállát, Cortez aki hozzá hasonlóan, a kanapéval szemben lévő fotelban foglal helyett, miközben először a Ricsi számát tárcsázza, majd a többiekét. – Neked sem veszik fel? – kérdezi egy kis idő után, felmutatva a telefonját.

A kérdést követően, Reni is előveszi a telefonját, majd hívni próbálja először Virágot, aztán Kingát majd a többieket, de ahogyan Corteznek sem, úgy neki sem válaszolnak vissza.

-         Nem – rázza meg a fejét, magatehetetlenül. – Nem értem. Nem értem, hogy miért tették ezt?

-         Jó kérdés – mormogja az orra alatt, Cortez és a telefonját a zsebébe csúsztatja.

Reni hallva Cortez válaszát, egy keserű sóhajt hallat, majd mind a ketten ezt követően, néma csendbe búrkólóznak. A tekintetüket pedig hol a másikon járatják, hol pedig a hely valamelyik pontján…

Félóra elteltével, Cortez megunva a fotelban ülést, fel s alá kezd járkálni, amivel Reni idegeit fel is szítja.

-         Abbahagynád ezt?

-         Mit?

-         Hát ezt a fel s alá járkálást?

-         Miért? Idegesít? – kérdezi vissza, egy szemtelen mosoly kíséretében, amellyel egy horkanás szerűséget sikerül kicsalnia a lányból.

-         Igen – vágja rá a választ, amelyet később egy halk majd hangos nevetés követ, mely mind a kettőjükből egyszerre robban fel.

A nevetésük elhalkultával, beszélgetni, jobban mondva találgatni kezdenek arról, hogy miért is zárhatták be őket a többiek.

Viszont egyik javaslat sem nyeri el a tetszésüket.

-         Neked egyébként nem tűnt furcsának a viselkedésük? – teszi fel, hosszas latolgatás után, Reni az újabb kérdést.

-         De – bólint rá a fiú. – Főleg meg azután, amikor hirtelen elhallgattak mindig, amikor csatlakoztam hozzájuk.

-         Hm… velem is ugyanezt tették – motyogja az orra alatt, és bár igyekszik nem arra gondolni, hogy kettesben azzal a fiúval, akibe már közel két és fél éve, szerelmes, mégsem jár sikerrel.

Vajon most mi fog történni? És, vajon meddig leszünk mi itt összezárva? – kérdezi magától, amikor a tekintete akaratlanul is, de a fiú gitárjára esik. Majd, egy hirtelen gondolattól fogva, egy nagy reszkető sóhaj kíséretében feláll a szakadt kanapéról, és a gitár felé közeledik, egyenesen a hátára szegeződő kíváncsi kék tekintettel egyetemben.

Leemelve a húros hangszert az állványáról, leül a hozzá legközelebbi székre, majd lehunyva barna szemeit, pengetni kezdi a gitárt.

A dal, amelyet játszani kezd, az az egyik kedvenc dala. Miközben ő játszik, a fiú kíváncsi tekintete az egyik pillanatról változik át, döbbenetre majd csodálatra.

Nem hitte volna, hogy a legutóbbi játékát halva a lánynak, egyszer majd így halhatja.

Igaz itt-ott még lehetne mit csiszolni a játékán, de mégis… sokkal jobb, mint amikor a „Megfogtam egy szúnyogot” akarta eljátszani, félévvel ezelőtt.

Vajon, mikor tanult meg ennyire jól játszani? – teszi fel magának a kérdést a fiú, le sem véve a tekintetét a lányról. A lányról, akit se hogysem tud kiverni a fejéből.

Eddig a pillanatig, zavarta, hogy be lettek zárva, és mi több be is rágott érte a barátaira. De, most… hallva a lány játékát, és nézni is őt, minden rosszérzést eltüntet a belsejéből.

Hálásan gondol rájuk egy pillanatra… mert, ha nem tették volna meg azt, amit megtettek, akkor most nem hallhatná, Reni gitárszólóját.

Amikor Reni abba hagyja a játékot, Cortez tapsolni kezd, ami folytán a lány kinyitja az eddig lecsukott szemeit.

-         Szép volt. A „Megfogtam egy szúnyogot” – óta, elég sokat fejlődtél – jelenti ki, mosolyogva, melynek a látványától, Reniben a pillangói újra – és újra felélednek.

-         Köszi – motyogja az orra alatt zavartan, és egy tincset a füle mögé tűri. -  Jó volt a tanárom…

-         Hogy mid?

-         Én… nos, gitár leckéket vettem, anya egyikmunkatársának a fiától – feleli.

A munkatárs fiának említését hallván, Cortez mosolya egy szempillantás alatt tűnik el az összeszorított ajkai között.

Szuper! Előbb Neményi… aztán az emós barát, most meg ez a gitár tanárosdit játszó seggfej! Ki jön még? – csattan fel magában, dühösen.

-         Áh, értem – mondja gunyoros hangon.

Miért nem kért meg engem, hogy tanítsam meg? Mi van bennük – Neményiben, az Emós barátban, és ebben a munkatárs fiában -, ami bennem nincs meg???

Mit tehetnék, hogy akarjon engem? – ostromolja saját magát a kérdéseivel Cortez, tehetetlenül állva a kialakult helyzet előtt. – Valamit ki kell találnom! Esetleg, én is segíthetnék a tanulásban neki… most, hogy így össze lettünk zárva. Ami még akár kapóra is jöhet nekem – eme gondolatokkal a fejében, közelíti meg Renit, aki fürkészően nézz fel az éppenséggel a mögé álló fiúra.

-         Várj, megmutatom, hogy min kellene még javítanod – mondja a lánynak, és úgy helyezkedik el, hogy hátulról előre hajolva Reni ujjait a megfelelő helyre helyezze el a húrokon, miközben az előbb játszót Wonderwallt kezdik el újra eljátszani.

Cortez, közvetlen közeli jelenlététől, Reni szíve még az eddiginél is hevesebben kezd el verni. Nem tudja hova tenni, a fiú viselkedését, ami tulajdonképpen már nem volt új számára. Viszont annál inkább volt idegesítő.

Igazság szerint, soha nem tudta eldönteni, hogy éppenséggel amikor ilyen… amikor tudomást vesz róla, és szóba is áll vele, akkor az a békés pillanat vajon, meddig tart majd.
Mert nála aztán, soha sem lehet tudni, hogy mikor dönt másképp.

-         Nem jó! – hallja meg közvetlenül a füle mellett, Cortez hangját.

-         Bocsánat – suttogja a szavakat alig hallhatóan, és remegő ujjait oda csúsztatja ahol az imént a fiúét látta. Viszont, akármennyire is igyekezett úrrá lenni a reszketésén, melyet a fiú közelsége váltott ki belőle, sehogy sem képes rá.

Ahogyan Reni sem, úgy Cortez sem tud nem tudomást venni arról, hogy mennyire közel vannak egymáshoz.

Ha nem tartana attól, hogy a lány ellökné őt magától, akkor most megfordítaná a lányt, hogy aztán megcsókolhassa.

Akkor miért nem teszed meg? Hiszen egyszer már megtetted! Akkor miért nem tehetnéd meg, most újra? – kérdezi egy hang a fejében, melynek a tanácsán egy kis rövid időre elgondolkoztatott.

Majd amikor arra jut, hogy most vagy soha, kiveszi a lány kezeiből a gitárt, amelyet a helyére rakva, Renihez fordul vissza. Megfogva a kezeit, felállítja őt a székről, majd mielőtt még meggondolhatná magát, az ajkaival a lány felé közelít, és megcsókolja őt…

Renit először váratlanul érinti, Cortez hirtelen mozdulata s cselekedete, de aztán, lerázva az aggodalmakat, viszonozza a fiú csókját.

Csókot – csók követett, mind addig amíg, Reniben újabb és újabb kérdések fogalmazódnak meg.

-         Én… - szólalna meg, de valahogy a szavak nem jönnek a szájára, ezért helyette Cortez szólal meg.

-         Figyelj! Mielőtt még bármit is mondanál, szeretném, ha tudnád, hogy azért csókoltalak meg, mert ezt akartam tenni. És egyáltalán nem bántam meg, hogy megtettem. De, ha te igen, akkor bocsánatot kérek – mondja, hátrasöpörve a szemébe lógó kávébarna tincseket.

Basszus! Ezt most aztán jól elszúrtam! – morran fel magában, látva Reni, zavart tekintetét. Aki pillanatokon belül, meg is cáfolja a fiú gondolatát.

-         Mi? Nem. Dehogyis… én, is akartam.

-         Tessék? – vág közbe hitetlenül a szavába Cortez.

-         Én is akartam ezt a csókot – ismétli el újra Reni, és lesüti a szemeit.

-         Tényleg? – kérdezi ismét Cortez, felemelve az állát, csakhogy a tekintetük újra egymásra találjon. Reni, félénken bólint válaszul, melyet követően, a fiú hitetlenül elmosolyodik, majd újra a lány ajkai felé közeledik. – Szeretném, ha a barátnőm lennél – suttogja közel hozzá, de még nem érinti az ajkait a lányéhoz, mindaddig – határozta el hirtelen -, amíg Reni igent nem mond.

Eltelik néhány másodperc, amely Cortez számára egetverően túlontúl soknak tűnik… és amikor már azt hiszi, és amikor már elkönyvelte magában, hogy mindent elszúrt… akkor, Reni váratlanul megcsókolja őt.

-         Igen – suttogja két csók között.

Cortez bár alig hiszi el, hogy Reni igent mondott, mégis úgy dönt, hogy nem foglalkozik most a jövővel, csak is a jelennel, és azzal, hogy a lány, akibe közel két két és fél éve már, hogy belezúgott, jobban mondva „elsőben” azon a bizonyos, szeptember 8 –ai napon, belészeretett, most az ő karjaiban van, és őt csókolhatja…

The End