Tartalom: December 14. –e amikor Cortez, hátralökve
az üvegszilánkok elől Renit,a segítsége balul sül el.Az esést követően,Reni
bevágja a fejét a háta mögött lévő asztallapba, amely során az eszméletét
veszti el, és napokig kómában fekszik majd. Cortezt a bűntudat mardossa, amely
miatt szinte minden egyes napot, Reni ágya mellett tölti… aki, amikor magához,
tér nem ismeri fel őt. Ennek reményében, Cortez új lappal kezd, amely során ők
egyre közelebb kerülnek egymáshoz, csaknem már járni kezdenek. Amikor minden
jól kezd alakulni köztük, Reni véletlenül kihallgat egy beszélgetést, jobban
mondva egy veszekedést. Ebből a veszekedésből, kiderül, hogy tulajdonképpen ő
és Cortez a baleset előtt, nem szóltak egymáshoz, mert a fiú haragudott rá, és
hogy csak szórakozott a lánnyal… a veszekedésüket hallván, Reniben előtörnek a
Cortez iránti emlékei, ami folytán, kerülni kezdi a fiút, mert azt hiszi róla,
hogy most is csak játszik vele. Vagy, hogy csak sajnálatból/bűntudatból van
vele. Ezért nem csak, hogy kerülni kezdi
őt, de „szakít” is vele.
Cortez pedig, hogy bebizonyítsa eme
gondolata ellenkezőjét, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakaphassa
Renit, és hogy újra együtt lehessenek…
Vajon még megmentheti Cortez, a Renivel
kialakult kapcsolatát? Vagy a lehetőség, mely szerint, mindent tiszta lappal
kezdhetnének, végre elúszott az igazság felszínre törésével?
Egyáltalán, meg tudnának birkózni egy
második eséllyel, a másikkal szemben?
Tarts velem, hogy megtudhasd, miként
végződik Reni és Cortez története…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése