( Edward szemszög )
A vadászatról hazatérve, betódultunk a házba, és különböző hobbijainkkal kezdtünk foglalkozni. Emmett és Jasper egy bonyolult sakkjáték közepén tartottak, nyolc összerakott sakktáblát – kiterítve a hátsó üvegfallal párhuzamosan – és a saját komplikált játékszabályokat használtak. Nem engedték, hogy játsszak többé; csak Alice játszana velem. Alie a számítógépéhez ment egy sarokkal arrébb, és hallhattam, hogy a monitorok felénekelnek életre kelésükkor. Alice egy divatterven dolgozott Rosalie ruhatára számára, de Rosalie ma nem csatlakozott hozzá, hogy mögötte álljon, és utasítsa a szabást és a színeket, ahogy Alice keze végigsiklott az érzékeny érintőképernyőkön –Carlisle és én megbütyköltük a rendszert kicsit, mivel az érintőképernyők többsége hőmérsékletre reagál - . Ehelyett ma Rosalie elterpeszkedett mogorván fia mellett a kanapén, és elkezdett csatornákat váltogatni a lapos képernyős tévén, másodpercenként húszat, megállás nélkül. Gondolataiban hallottam, hogy megpróbálja eldönteni, vajon kimenjen –e a garázsba felhangolni a BMW-jét, vagy ne. Végül is, még is sikerült eldönteni, hogy mit is szeretne. Így felment az Emmel közös szobájukba, hogy át öltözzön. Kereszt fiam gondolatait halva, az ajkaim mosolyra húzódtak.
/*- Végre, hogy eltudtad dönteni anya, hogy mit akarsz. S most végre azt nézhetek amit én szeretnék, és akarok! - */
Esme az emeleten volt már, és az új kék foltnyomok fölött zümmögött.
Alice egy pillanaton belül kihajolt a fal mögül és elkezdte hangosan kibeszélni Emmett következő lépéseit – Emmett a padlón ült, háttal neki –Jaspernek, akinek arckifejezése nagyon zavartalan volt, mert elvágta Emmett kedvenc lovának az útját.
Carlisle pedig, a dolgozó szobájába vonulva, új orvosi kutatások után ügyködött.
És én, olyan hosszú idő után először, hogy már szégyent éreztem, odamentem és leültem a tökéletes szárnyas zongorához, ami a bejárattól nem messze volt elhelyezve. Végigfuttattam a kezem a skálán, tesztelve a hangot. A hangolás még mindig hibátlan volt.
Az emeleten, Esme megszakította, amit csinált, és oldalra hajtotta a fejét.
Elkezdtem a dallam első sorát, ami ma az úton hazafele jövet, beajánlotta magát nekem, és elégedett voltam, hogy még jobban hangzott, mint ahogy elképzeltem.
/*-Edward újra játszik!*/ -gondolta Esme vidáman, és elmosolyodott.
Felállt az asztaltól, és némán a lépcsők felé suhant.
Hozzáadtam egy összhangban lévő sort, hagytam a központi dallamot, hogy összefonódjon vele.
Esme elégedetten sóhajtott, leült a legfelső lépcsőfokra, és fejét a korlátnak támasztotta.
/*-Egy új dal. Ennyi idő után. Milyen nagyszerű dallam!*/
Hagytam, hogy a zene új irányba vezessen, követtem a basszus sorral.
/*-Edward újra komponál?*/ -gondolta Rosalie, és kedvesen mosolyra húzta ajkait, és azon gondolkozott, hogy vajon kinek is szánom, vagy komponálom ezt a dalt.
Majd, Esme mögém sétált, és a vállaimra téve a kezét ösztönzött tovább a dalra.
A költemény impozáns volt, de befejezetlen. Elszórakoztam az áthidalással, de valahogy nem tűnt helyénvalónak.
-Ez elbűvölő. Van címe is? –kérdezte Esme.
-Még nincs.
-És van valami történet hozzá? –kérdezte, a hangjában hallatszott a mosoly.
Ez nagy örömet okozott neki, és bűntudatom támadt, hogy ilyen sokáig elhanyagoltam a zenémet. Nagy önzőség volt a részemről.
-Ez... egy altatódal, azt hiszem.
Szóval, még is csak jól oldottam meg az áthidalást. Könnyen vezetett tovább a következő mozdulathoz, és magától életre kelt.
-Egy altatódal. –ismételgette Esme, magának és a többiek is kik nagy érdeklődéssel, és kíváncsisággal figyelték a játékomat.
Volt egy történet ehhez a költeményhez, és amint megláttam, a darabok megerőltetés nélkül kerültek a helyükre. A történet egy alvó lány a szűk – keskeny ágyában, sötét haja sűrű és vad, annyira összecsavarodott vánkoson, mint a hínár az egész párna....
Alice sorsára hagyta Jaspert, odajött hozzám és leült mellém a padra.
A szenzációs, szélcsengős hangjával felvázolt egy szavak nélküli éneket két oktávval feljebb a dallamtól.
-Tetszik, -motyogtam. De ehhez mit szólsz?
Hozzáadtam a sorát a költeményhez – a kezeim röpködtek a billentyűk felett, hogy összedolgozzam a darabokat – módosítottam rajta kicsit, új irányba vittem....
Alice elkapta a hangulatot, és vele együtt énekelt.
-Igen. Tökéletes. –mondtam.
Esme meg szorította a vállamat.
De már láttam a végét, ahogy Alice magasra emelkedett a dallam fölé és más terekbe vitte. Láttam, hogy kell befejeződnie a dalnak, mert az alvó lány úgy volt tökéletes, ahogy volt, és bármilyen változás helytelen lenne, egy szomorúság. A dal az féle a megvalósulás felé sodródott, lassult és halkult. Alive hangja szintén halkult, és komollyá vált, olyan hanggá, ami egy gyertyafényes székesegyház visszhangzó boltívei alá tartozott.
Lejátszottam az utolsó hangjegyet, aztán lehajtottam a fejem a billentyűk fölé. Esme megsimogatta a hajam.
/*-Minden rendben lesz, Edward. A legjobban fognak alakulni a dolgok. Megérdemled a boldogságot, fiam. A sors tartozik neked ezzel.*/
-Köszönöm. –suttogtam, és azt kívántam, bárcsak elhihetném.
/* - A szerelem nem mindig a legmegfelelőbb csomagolásban jön.*/
Kedély nélkül nevettem egyet. –Még épp, hogy kétszer láttam őt, és már szerelmes lennék belé?! –
/*-Te vagy mindenki közül ezen a bolygón talán a legjobban felszerelve, hogy ilyen bonyolult dilemmával elbánj. Te vagy a legkedvesebb és legokosabb mindenki közül./*
Sóhajtottam. Minden anya ezt gondolja a fiáról.
Esme még mindig vidámsággal volt teli, hogy ennyi idő után megérintették a szívemet, és nem számított a tragédiára való lehetőséggel. Azt gondolta, hogy mindig egyedül vagyok...
/*Viszont fog szeretni, -gondolta hirtelen, és gondoltai iránya meglepett engem. –Okos, és kedves lány ő. –Mosolygott. –De nem tudok elképzelni senkit, aki olyan ostoba lenne, hogy ne venné észre milyen jó kapás vagy.*/
-Hagyd abba, anyu. Mindjárt elpirulok. –ugrattam őt.
Mire, én és Adam is nevetésbe törtünk ki.
Bár a valószínűtlennek tűnnek szavai, mégis jókedvre derítettek.
Alice elkezdte játszani felső oktávban a „Heart and Soult”-t. Elvigyorodtam és kiegészítettem az egyszerű dallamot vele. Aztán a kedvére előadtam a „Chopsticks”-et.
Kuncogott, aztán megpöccintette a fülem az ujjával.
Aztán megszólaltam.
-Figyelj Esme!
És elkezdtem játszani anyám kedvenc dalát, egy névtelen tisztelet az iránt a szerelem iránt, amit ő és Carlisle között figyelhettem meg annyi éven keresztül.
-Köszönöm, drágám.
Megint megszorongatta a vállamat.
Nem kellett összpontosítanom hogy eljátsszam az ismerős darabot. Melyet, egy bizonyos személynek komponáltam. Kit Bella Swannak hívnak......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése