The boundaries of life - A szeretet határai - 7. rész

(Bella)

Két hét telt el az óta az eset óta, hogy Rosalie-val visszatértünk. Mindannyian hálásan öleltek magukhoz, amiért nem engedtem, hogy Rose-nak bántódása legyen, és amiért visszahoztam őt, ahogyan azt ígértem is.

Visszatértünk napján, ahogyan Rose azt ki is jelentette, hogy ő nem hajlandó Lily-vel egy fedél alatt élni, felajánlottam neki és Emmettnek, hogy költözzenek hozzám. Így az óta a nap óta, velük együtt lakom abban a családias házban, amelyet az ideköltözésem napján vettem meg.

Nagy sajnálatomra, Naty és Ray két nappal a visszatérésünk után, visszatértek a táborukba, hogy tovább állhassanak. De megígértettem velük, hogy a kapcsolatot mindenképpen tartani fogjuk.

Lily-nek bár megbocsátottam, mégsem kerestük úgymond egymás társaságát. Ami az én részemről jól is volt, de hogy az övéről is –e? Azt nem tudom.

Edwardot meg, ahogyan csak tudtam igyekeztem minél többször elkerülni. Hogy miért is?

Magam sem tudom igazán. Egyrészről azért, mert ott van neki Lily. Akin azt vettem észre, hogy valóban szerelmes Edwardba. És hogy érte bármire képes lenne. És nekem pedig eszem ágában sincs őket szétválasztani. Bár, fáj őket egymással látnom, és fáj tudat, hogy az övé Edward, még is meg kell próbálnom túllépni rajta. És talán éppen erre a megfelelő személy Adam lehet.

Aki sokat jelent nekem. Aki mellettem van. És aki szeret.

És ha ahhoz az kell, hogy túllépjek Edwardon, akkor hajlandó vagyok adni egy esélyt kettőnknek. Magamnak és Adam-nek egyaránt.

Döntöttem el magamban, miközben vártuk Alice-t és a többieket, hogy megérkezzenek, és elinduljunk arra a vásárlásra. Amelyre az első találkozásunk napján rávett Alice.

Amikor megérkeztek én és Emmett, Rose piros BMW-be ültünk be. Majd követtük az előttünk lévő sárga szürke Volvo-t. Amelyben Esme, Lily, Alice, Jasper és ő ült. Ugyan is Carlisle-nak be kellett menni-e dolgozni. Akihez Adam is csatlakozott. Kicsit sajnáltam, hogy ők mégsem jöttek velünk. De, a többieknek viszont nagyon is örültem.

Lassan megérkeztünk Seattle egyik legnagyobb plázájához, amibe Alice és Rose mindnyájunkat berángatott. Amíg a két ruha mániás lány a hatalmas mennyiségű ruhák közé vetették magukat, addig a fiúk a játék automata részleget célozták meg.

-          Meglátszik, hogy még mindig gyerekek! – mondtam, nevetve az egyik oldalamon álló Esme-nek.

Aki velem együtt nevetett, a fiúk viselkedésén. A másik oldalamon álló, Lily pedig csak mosolygott a kijelentésemen.

-          Egyébként mindig ilyenek? – kérdeztem meg egy kicsivel később, amikor Emmett egy játék hinta lóra akart ráülni, míg mellette Jasper egy kis gyerek biciklire ült rá. Edward pedig Emmett háta mögé próbált felülni a lovon.

-          Emmett szinte mindig, Jasper és Edward pedig csak időnként. – felelte, Esme mosolyogva.

Emmettről még el is tudom képzelni, hogy gyerekesen viselkedik. Na meg talán Jasperről is. De, hogy még Edward is? Ez hihetetlen. De, meg kell, hogy valljam olyan aranyosak voltak így, hogy azon nyomban elő is kaptam a telefonomat. Amivel egy pár képet készítettem is róluk.

Majd Lily csatlakozott Alice-ékhez, így mi Esme-vel ketten nézelődtünk tovább, közben fél szemünket azért a fiúkon hagytuk.

-          Kérdezhetek valamit? – szólalt meg, Esme.

-          Persze. Csak nyugodtan. – néztem rá mosolyogva.

-          Amikor meséltél az életedről, említetted, hogy akikről azt hitted, az igazi szüleid, de mégsem voltak azok. És te pedig az óta is az igazi anyukádat keresed. Esetleg, ha nem veszed tolakodásnak, szívesen segítenék neked megkeresni őt. Beleegyezel? – kérdezte, egy bátortalan mosoly kíséretében.

Az arcára pillantva, mintha Renné-t láttam volna meg benne. A karamella hajszínük, és a szív alakú arcuk hasonlítanak egymáséra. De… ááá… bizonyára csak ezt beképzelem magamnak. Már még is, hogy lehetne ő az a nő? Az a nő aki Renné testvére volt egykor? Az a nő, aki az én igazi szülő anyám? Mivel ezt képtelenségnek láttam, így megráztam a fejemet. Majd hosszas vonatkozás után, szólásra nyitottam a számat.

-          Igen, bele. – feleltem. – És köszönöm. – öleltem meg, hálásan.

Az ölelése, kellemes megnyugvást és szeretet érzést nyújtott.

-          Én köszönöm. – mosolygott vissza rám.

Majd mielőtt tovább folytathattuk volna a beszélgetést, megjelentek a lányok és egy gyönyörű szép koktél ruhát nyomtak a kezembe, miközben betoltak az egyik távoli próbafülkébe.

A tekintettemmel végig pásztáztam a tengerkék színű, pánt nélküli - térd fölöttiig érő koktél ruhát. Amelynek az alja fodros, a mellrészénél strassz díszítésű gyöngyvonal húzódott. Levetve magamról a farmert és a pólót, bújtam bele a ruhába. Azonban a ruha felvétele után egy kis gondba keveredtem, ugyanis a ruha hátul cipzáras volt.

Kis résnyire elhúztam a fülke függönyét. És amikor megpillantottam Alice-t, azonnal megszólítottam.

-          Alice, segítenél? – kérdeztem meg,

-          Egy pillanat. – intett.

És amikor megláttam, hogy közeledik a fülke felé, behúzódtam és elengedtem a függönyt. Hallottam amint elhúzódik a függönyt. Éreztem amint a cipzár felfele húzódik. Ám a cipzárt felhúzó ujjak, lágyan végig simítottak a csupasz hátamon és vállamon egyaránt. Amelynek során hirtelen fordultam meg.  Azonban Alice helyett Edward állt. Akinek a vállamon végig simító keze a derekamra esett le. Csak hogy még közelebb tudjon magához rántani. Éreztem amint a gyönyörű aranybarna tekintetével amint végig fürkészett, felperzseli testem minden egyes részét.

Szabadulni akartam az igéző tekintetétől.

Szabadulni akartam erős karjaiból.

De nem tudtam. Képtelen voltam rá. A szabad tenyerével végig simított az arcomon, és egy kósza tincset is a fülem mögé tűrt. Az érintése nyomán, kellemes bizsergés járta át testemet. Lehunytam szemeimet, és igyekeztem visszafojtani a feltörni készülő sóhajaimat, amelyeket az érintései kezdtek el kiváltani belőlem.

Miért csinálja ezt? – tettem fel magamnak ezt a kérdést, bár egy kósza értelmes választ nem tudtam rá találni. Nem tudtam épp szerűen gondolkozni sem a közelében.

A szemeimet még mindig lehunyva tartottam, amikor megéreztem, hűs leheletét.

-          Nem… nem szabadna itt lenned. – suttogtam résnyire nyílt ajkakkal, mire az övéit az enyémekre helyezte.

A testem minden egyes porcikája lángokban hevert. Tudtam nem helyes, amit teszünk, de hát kit érdekel most mások? Ahogyan mondják is, a tiltott gyümölcs a legédesebb. Azóta a naptól vártam erre, amikor először találkozott a tekintetünk. Vágytam édes csókjaira. Vágytam forró és lágy érintéseire. Amelyeket most ebben a pillanatban megkaptam.

A karjaimat a nyaka köré fonva, viszonoztam tüzes, de mégis lágy édes csókját. Percekig játszottak szenvedélyes táncot ajkaink, közben Edward egyik keze a derekamon pihent, míg a másikkal a combomon simított végig. Egészen addig a pillanatig, amíg meg nem hallottuk Lily hangját.

-          Ed, merre vagy?

Nem tellett bele alig két – három másodpercbe, amikor hirtelen helyre kattant a fejemben valami. Bár kissé kótyagos és zavaros volt, még is volt annyi erőm, hogy eltoljam magamtól őt.

Az arcára akartam pislantani, hogy lássam ő belőle milyen érzéseket keltett az a pár perc, amikor ajkaink összeértek. De, mégse tettem. Egyszerűen nem voltam rá képes. Szabadulni akartam a közeléből. Bár tudtam, hogy ettől a pillanattól fogva nehezebb lesz, végig szemlélnem, a kapcsolatát Lily-vel.

Kiléptem hát a fülkéből, ügyelve arra, hogy Lily még véletlenül se lássa meg barátját.

-          Hű… nagyon jól áll neked ez a ruha. – mondta, amint megpillantott.

-          Köszönöm. –próbáltam egy mosolyfélét felvillantani, amely nem igazán sikerült.

-          Nem láttad Edet? – kérdezte, miközben a nyakát fel – felfele nyújtotta, hátha meglássa őt valahol.

-          Nem. – válaszoltam.

-          Oké. Kösz. – mondta, és már tovább is ment.

-          Bella…- lépett ki Edward a fülkéből, de mielőtt folytathatta volna a mondatát, megjelent Rose.

-          Egyszerűen mese szépen áll rajtad ez a ruha. Úgyhogy ezt megvesszük. Menj és próbáld fel ezeket is. – adott egy halom ruha kupacot a kezembe, majd ahogyan nem rég Alice is tette, úgy ő is betolt a fülkébe.

Miközben teljesítettem a kérését, próbáltam nem az ez előtt pár perccel történtekre gondolni, és nem Edwardra gondolni. Azonban nem jártam semmi sikerrel. Ugyanis még mindig éreztem ajkai ízét az enyémeken, amelyek csupán a gondolattól, hogy alig pár perccel még az ő ajkai érintettek, bizseregni kezdtek. Ahogyan a bőröm azon része is, amelyet ujjai érintettek. Amikor először kiléptem a fülkéből, megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy Edwardot újra a fiúk társaságában látom, magam előtt pedig Rose-t.

Miután mindegyik ruhát felpróbáltam, amelyet a lányok kiválasztottak nekem és saját maguknak is, ahogyan a többieknek is, fizetés után elhagytuk a plázát. Vele együtt Seattle-t is.

A házamhoz érve, amint Rose-zal és Emmel beléptünk a házba, a cuccaimmal együtt a szobámba mentem fel, ahol magamra zártam a szobát. De előtte még oda szóltam Rose-éknak, hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

Tudtam, hogy nem értik mi történhetett. De, egyelőre jobb is, ha senki sem tud róla.

Miért tette? Miért csókolt meg? És én miért csókoltam vissza?

Pedig eldöntöttem, hogy igyekszem magamat túltenni rajta. Erre pedig hagyom, hogy megcsókoljon. Akármennyire is vágyom rá, még sem tehetjük ezt.

Amikor az ágyamhoz léptem, hirtelen ő jelent meg a semmiből.

-          Hogy kerülsz ide? – kérdeztem ijedten.

-          Az ablakon át. – mutatott az ablakra.

Majd tett felém egy lépést, én pedig hátra felé.

-          Nem szabadna itt lenned. Menj el. – kértem, de ő mind addig közeledett felém, amíg teljesen a falnak nem ütköztem, és a mellkasa az enyémnek nem ütközött.

-          Nem. Mert nem akarok. – felelte, végig simítva újra az arcomon.

-          Menj el, kérlek. – kérleltem suttogva.

Az illata, a közelsége megszédített. A lehelete elkábított, és bár próbáltam a józan eszemre hallgatni, a szívemnek mégsem tudtam megálljt parancsolni.

Hagytam, hogy ajkaival közelebb kerüljön hozzám.

Hagytam, hogy végig simítson ajkaival az enyémeken.

És hagytam, hogy megcsókoljon.

Ahogyan ott a fülkében, úgy most is lángokban hevert testem ettől a csodás érzéstől. Csodálatos érzés volt, érezni finom ajkait. Ujjai lágy érintéseit. Amelyek megszűnni képtelenek voltak.

Nem akartam feladni a küzdelmet a józan eszemmel, de már nem tudtam harcolni a szívem ellen. A karjaimat újra a nyaka köré fontam, s miközben a hajába túrtam, viszonoztam csókját, és hagytam, hogy felemeljen, és óvatosan az ágyra fektessen. Meg nem szüntetve ajkaink játékát.

Csókunkat megszakítva, a nyakamat hintette be apró csókokkal, így kicsalva belőlem a sóhajokat. Amikor ujjai elérték a pólóm alját, felgyűrte azt, mind addig, amíg ki nem bújtatott belőle. Ajkai végig követték a melltartóm vonalát, és miközben kezeivel a hátam mögé nyúlt, csak hogy kicsatolhassa azt, az én kezeim is elérték pólója alját. Amelyet ahogyan ő az enyémet, úgy én is az övét áthúztam a fején és ledobtam az ágyam mellé.

A felső testemet már nem takarta semmit sem, éppen azért tudta végig pásztázni a tekintetével. Majd amikor a tekintete ez enyémbe fúródott, csupán csak két szót suttogott.

-          Gyönyörű vagy.

Ajkai újra az enyémhez ért, és közben pedig egymást szabadítottuk meg a fölösleges ruhadaraboktól.

Mielőtt bármit is tett volna, a szemembe nézett. Tudtam, hogy miért tette ezt. Az engedélyemet kérte, vagyis a válaszomat várta.

A válasz helyett, feljebb tornásztam magamat, csak hogy ajkaink egy szintben lehessenek, és hogy megcsókolhassam őt. Ennél több neki sem kellett, mert viszonozva a csókot, helyezkedett vissza fölém, és lassan belém hatolt. Az érzéstől, felnyögtem. És bár ez volt nekem a legelső alkalom, még sem a fájdalom miatt nyögtem fel ilyen hirtelen, hanem attól a gyönyörtől, amelyet jelen pillanatban éreztem. Leírhatatlan élmény volt, ahogyan a testünk egy színvonalban, egy összhangban mozdult. De, láttam rajta, hogy ő is hasonlóan érezhetett, mint amilyent én is éreztem. És ez többet jelentett, minden szónál.

Nem foglalkoztam azzal, hogy mi lesz később, hogy mit hoz majd a holnap. Csak is azzal, hogy most itt ebben a pillanatban ő velem van.

Amikor az utolsó lökésnél mind kettőnket elért a mindent elsöprő gyönyör, a kiáltásainkat, morgásainkat egy lágy, ám de mégis érzéki csókban forrtak össze ajkaink.

Majd kicsusszant belőlem, és a mellkasára húzott.

Egyikünk sem szólt egyetlen egy szót sem, helyette élveztük a másik ujjainak játékát, amelyet a bőrünkön éreztünk…