Szemtől -
szemben, Mr. Ellenállhatatlannal!
...Amikor a tekintetünk
összekapcsolódik elvesztem a külvilággal a kapcsolatot, és csakis az ő
hitetlenséget és az örömet sugározó szürke szemeibe nézek....
Azonban
mire észbe kaphatnék, hogy mégis mi a fenét művelek, amikor arra a döntésre
határoztam el magamat, hogy semmilyen jelét sem fogom adni annak, hogy még
mindig érzek valamit iránta... elfordítom a tekintetemet róla. Hosszú perceknek
tűnik számomra, mire a figyelmemet újra a házasságot kötő fiatal párra tudom
emelni.
A szertartás gyönyörű
, és amikor a pap végszóként kimondja, hogy a vőlegény megcsókolhatja a
menyasszonyt, akkor Elliot, hogy még színesebbé tegye ezt a pillanatot mindenki
számára, hátra dönti barátnőmet, aki egy nagyot sikkantva fonja a karjait
újdonsült férje nyaka köré. Majd amikor megtörténik az első hitvesi csók,
mindenki nagy tapsviharban és üdvrivalgásban tör ki. Ezután pedig mindenki
egyszerre tódul az ifjú pár köré, hogy a jókívánságaikat és gratulációikat
tudják átadni nekik.
Majd Grace kérésének
eleget téve, a felállított sátorban lévő kijelölt helyeken foglalunk helyet. Az
örömanyák és az örömapák utáni tósztot én folytatom. Felidézve egy
rövidke kis emléket, amelyen barátnőmmel könnyezve mosolygunk egymásra,
egy néhány soros idézettel fejezem be a gratulációmat, amelyet külön az
ifjú párnak írtam.
-
„Akit
párodul melléd rendelt az ég, becsüld meg, szorítsd meg kezét. És ha minden
álmod valósággá válik, akkor se feledd el, Légy hű mindhalálig.”
...tiszta szívből kívánom, hogy ez a szerelem, amely köztetek van, örökké
tartson – emelem fel a poharamat, ahogyan mindenki más is teszi. – Az ifjú
párra! – kiáltom, majd kortyolok egyet a pezsgőből, miután viszonzom Kate és Elliot
ölelését.
A figyelem nem sokkal
később Christian-ra terelődik, aki pár szavas mondatával mindenkit levesz a
lábáról, köztük engem is. De amikor a tekintetünk találkozik, igyekszem minél közömbösebben
viselkedni az ő irányába. Éppen ezért intézem mindig úgy a következő órákban,
hogy inkább kínzom magamat egy hatalmas társaságban, mint hogy beszélgetésbe
elegyedjek vele. Még akkor sem, ha legbelül a pillangóim ezerszeresen kelnek
szárnyra, amiért újra látom őt teljes valójában.
Akikkel csak tudok,
néhány perc erejéig mosolyogva váltok szót, de amikor a hosszú asztalon lévő
terítékhez érek, egy megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, amiért végül
egyedül lehetek, legalább egy kis ideig...
Ám mint mindig, a
legeslegrosszabb pillanatban szólom el magam. Ugyanis néhány perc múlva, egy
fekete szmokingos alak lép mellém, akit csupán a jelenlétéből egyből felismerek.
Ő az. Itt áll tőlem
alig pár centire, közel egy érintésnyire.
Ó, a csudába!
Ilyen peches is csak én lehetek! – csattanok fel gondolatban. – Miért
nem történik egyszer az, amit én szeretnék?
-
Miss
Steele, milyen elragadóan néz ki ebben a ruhában! – mély érzéki hangját hallva érzem,
amint a bőröm libabőrös lesz, és a szívem hevesebben kezd el dobogni. – Rég nem
találkoztunk.
-
Köszönöm
Mr. Grey. Ön is kifogástalanul néz ki ma – nyögöm ki, miközben igyekszem
összeszedni magamat. – De ha most megbocsát…– mondom, és már el is slisszolnék,
ha a karom után nem kapna.
Beleborzongok az
érintésébe, amely során újra felszínre törnek bennem azon pillanatok történései,
amikor az ujjait és ajkait a bőrömön éreztem.
Nem! Nem és nem! Nem
gondolhatok most erre! – rázom meg a fejem gondolatban, és akármennyire is fáj,
de kihúzom a karomat Christian kezei közül. És teszek még egy lépést a
távozásom közepette, de amikor kiejti a nevemet, megtorpanok.
-
Anastasia...
Mégis hogyan képes
erre? Hogyan képes megállásra késztetni a hangjával?
-
Szeretnék
veled találkozni.
-
Nem lehet
– vágom rá hirtelen.
-
Vagy nem
akarsz - jelenti ki. – Mond ki, hogy nem akarsz velem találkozni – kéri. – Mondd
a szemembe! – utasít, mikor nem szólalok meg. – Anastasia, mondd ki! – ismétli
el az utasítását, miközben maga felé fordít.
Hihetetlen, hogy még
ennyi év eltelte után is, képes arra, hogy utasítást adjon ki nekem. Mégis
kinek hiszi ő magát?!
Mr.
Ellenállhatatlannak! – feleli ördögi felem, aki két évnyi szabadság után visszatérni
kívánt. Nagyon vicces! – fintorogva felelem vissza neki.
Mély levegőt veszek,
hogy kimondhassam neki azt amire kért, ám mielőtt szólásra nyithatnám a számat,
Ana jelenik meg, egy orchidea virágból készült koszorúval, amelyből az ő fején
is díszeleg egy.
-
Mami,
mami, nézd! Ezt neked hoztam. Elliot bácsi megengedte, hogy ezt neked adjam –
mondja egy hatalmas mosoly kíséretében, és az említett tárgyat pedig felém
tartja.
Látom Christian arcán
a döbbenetet, és a zavarodottságot. Vajon most azt feltételezi magában, hogy
netalán férjhez mentem, vagy összejöttem, egy olyan férfival akinek van egy
gyereke?
Aranyos mosolya
láttán az én ajkaim is mosolyra húzódnak. Majd ellépve Christian-tól, lehajolok
Ana-ért, aki amint az ölemben tudja magát, a fejemre helyezi a koszorút.
-
Köszönöm
hercegnőm! – nyomok egy puszit az arcára.
-
Tetszik?
– kérdezi kíváncsian.
-
Igen –
felelem mosolyogva.
A családi kis
meghittségünket Christian köhintése zavarja meg. És bár nem igazán fűlik hozzá a fogam, mégis jobb, ha most adom a
tudtára, hogy Ana ki is számomra.
-
Kicsim,
hadd mutassam be neked Christian-t, Elliot bácsi testvérét – szólítom meg
Ana-t, aki kíváncsian fürkészi, az éppen őt figyelő férfit.
-
Christian,
ő itt Ana, az örökbefogadott lányom – szólítom meg, de a tekintetemet a
karjaimban lévő, angyali kislányon tartom.
Hallom, amint kifújja
a levegőt, ám azt nem tudom, hogy a megkönnyebbüléstől-e.
-
Szia! –
hallom meg Ana hangját, amint Christian-hoz szól.
-
Szia kis
tündérlány! – viszonozza a köszöntést barátságosan.
Mire felé kapom a
pillantásomat. Őszintén megdöbbent a látvány, amelyet Christian arcán látok.
Barátságosan mosolyog Ana-ra, miközben a tekintete ellágyultan ragyog.
Mi történik itt?
Lehetséges volna, hogy Ana őt is elvarázsolta alig egy perc leforgása alatt?
És mégis miért önt el
ez az egész örömmel, és megkönnyebbüléssel ahelyett, hogy kétségbe esnék, amiért
így még nehezebb lesz távol tartanom magamat tőle...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése