( Edward szemszög )
Mire befejeztem a dal komponálást, és a többi kedvenc dalaimat, megpillantottam a már elalvó kereszt fiamat. Felállva a zongorám mellől, lecsuktam annak fedelét, majd Adamhez léptem. Kit az ölembe véve, felvittem a szobájába. Levéve róla a nadrágját és a zokniját, ráadtam a pizsama nadrágját, majd befektettem őt az ágyába, s be is takargattam. Miközben, puszit nyomtam a homlokára, az álma a sárcsatánkról szólt. Amit nem tudtam mosoly nélkül hagyni.
Így vissza nézve a kis játszmánkat eléggé nevetségesnek és viccesnek tűntünk.
/*Én és Emmett hirtelen sárgolyókat repítettünk a családunk felé, akik először meghökkenten, majd mikor észre vették hogy mi a hasunkat fogva nevetünk rajtuk, egy olyan –Na várjatok csak! – nézéssel vigyorogtak ránk. Majd, először Adam saját maga, gyúrta meg az első sárgolyót, amit elsőnek az apja helyet nekem szánt. Ezzel jól kicselezve engem. Az első sárgolyó, az arcomon lendült, amitől köpni – nyelni sem tudtam, abban a szent pillanatban.
-Ha harc hát legyen harc! –vágtuk rá egyszerre bátyámmal.
Majd, újabb sárgolyókat gyúrva, célozgattunk meg mindenkit. Bár, ők se voltak rest viszonozni számunkra a golyókat. S ami mindannyiunk nagy meglepődöftségére, a szüleink is beszálltak a mi kis saras játékunkba. Amit természetesen Esme kezdett el, Carlisle-val szemben. Amit egyenesen a szájának repített. Ezt apánk, kihívásnak véve, kijelentette hogy alkossunk egy – egy csapatot. Fiúk a lányok ellen. Habár mi voltunk ember előnyben, mégis úgy látszódott hogy a lányok nyerik meg a versenyt. De, Adam egy rafinált és cseles akcióval, telibe találta a lányokat. Ezzel, megnyerve nekünk a versenyt. Miután ki szórakoztunk magunkat, Adam az apja nyakába ülve, nevetve és sárosan mentünk haza.*/
Mosollyal az arcomon, hagytam el Adam szobáját, s egyenesen a szobámba mentem, ahol ledobtam magam a bőrkanapémra.
A gondolataimban újra, a Bellával való beszélgetésünket játszottam le. Kívülről úgy festhettem akkor, mint aki randit akar kérni, a számára gyönyörűnek titulált lánynak. Nos, jelen esetemben ha ismerne akkor randira hívnám azonnal. De ezzel nem akarom megijeszteni őt. Így a beszélgetésünk közben eldöntöttem, hogy várok addig amíg jobban is megismerjük egymást, és akkor rákérdezek majd nála, hogy nem –e jönne el velem, pl. vacsorázni.
Újra hallani a hangját varázslatos volt. Minden egyes szavát, csak úgy ittam magamba mint szomjazó a vizet.
Reggel már készenlétben, és az arcomon mosollyal vártam a testvéreimet, hogy csatlakozzanak hozzám, ugyan is boldogan tituláltam magamban, hogy ma újra láthatom az én szépséges angyalomat. Amint a testvéreim letessékelték magukat az emeletről elköszöntünk Esmetől, és Adamtől. Majd azután, mi fiúk az én Ashton Martinomba beülve, míg a lányok Rose BMW-be, indultunk az iskolába.
Épp hogy megérkeztünk a sulihoz, Belláék is megérkeztek. Amint Bella kiszállt a nagybátyja kocsijából, a lányok már is a nyakába ugrottak. Miután, a lányok elengedték Bellát, mi is üdvözöltük őt. Ezután mindannyiunk megdöbbentésére, Em javaslatát megfogadva mentünk el a lányokkal „vásárolni”. Ha máskor, kéne mennünk nekünk fiúknak is vásárolni a lányokkal, akkor biztosan hogy még a világból is kiszaladnánk. De, hogy Bella is ott lesz velünk, lehet hogy nem is lesz olyan rossz, mint azt gondolnánk. Így, Bella Rosekhoz beülve indítottunk is Seattle-be. Miközben, Em a vicceivel próbált meg bennünket szórakoztatni, megcsörrent a mobilom. A kijelzőn Rose neve villogott, ami kissé meg is ijesztett.
Mi van, ha Bellának esett valami baja? Ha, igen én akkor nem tudom mit fogok csinálni. Az biztos, ha vele bármi is történik abba én bele bolondulok...
De miután, meghallottam a világ leggyönyörűbb hangját, a szívem lenyugodni látszódott.
Amikor Bella feltette azt a kérdést, hogy nem –e versenyeznénk velük Seattle-ig, a fiúk azonnal bele is egyeztek. Így én is beleegyeztem a versenybe. Ugyan is bízva magamban, és az eddigi Rosalie-val, való versenyt ez idáig sikeresen én nyertem. De a mai versenyt, meglepő módon nem én nyertem hanem nővérem.
Beérve őket Seattle egyik, plázájának a parkolójában, elismerően gratuláltam nővéremnek. S mint kiderült, hogy Bella volt az aki miatt sikerült leelőzni. Nos, hogy ő valamikor versenyző volt. Nagyon is meglepett. De nem csak engem, hanem mindannyiunkat. Mindent eltudtunk volna képzelni róla, de azt hogy versenyezett ő anno, na azt már nem.
Majd a lányok karon ragadták Bellát, és húzták is maguk után befelé az épületbe, míg fiúk utánuk kullogtunk...
Pár órával később, mi fiúk úgy döntöttünk, hogy megkeressük a lányokat, hát ha el kél nekik egy kis segítség.
-Bellát hol hagytátok? –tette fel a kérdést Em, kíváncsian.
-Ott, abban a próba fülkében. –mutatott arra felé Alice. –Épp, az általam kiválasztott ruhát próbálja fel.
-Nézd azt a felsőt. –szólt Rose, húgomnak. –Ezt meg kell vennünk.
Amint, Rose kimondta, hogy „ezt meg kell vennünk”, már a kezükbe is vették az említett fehér felsőt.
Majd, ezt követően Alice gondolatban üzent, hogy Bella pár perc múlva kifog lépni a fülkéből, segítséget kérve a ruha cipzárját felhúzni, s legyek olyan szíves hogy segítsek Bellának. Eleget téve Alice kérésének, léptem a fülkéhez. Ahonnan rá alig két percre, Bella hangját hallottam meg amint segítséget kér Aliceéktől. S amint kilépett a fülkéből, a lélegzetem is elállt. Mese szép volt ebben a ruhában. Na nem mintha ez ruha nélkül, csúnya lenne. Mert arról szó sincs. De ez a kék ruha, úgy áll rajta mintha rá öltötték volna. A kék szín nagyon is szépen... nem is szépen, hanem inkább gyönyörűen áll rajta.
Hirtelen ötlettől fogva, a kezeim önállóan is útra keltek, ezzel végig simítva a csupasz, ám bársonyos bőrön. Éreztem amint, az érintésembe beleborzongott, ami felettébb nagyobb bátorságra ösztönzött engem. Feljebb húzva rajta a cipzárt, fordítottam magam felé, közben egyre közelebb húzva őt magamhoz.
-Edward..-suttogta a nevem, ami melegséggel öntött el.
A kívánatosan megy piros ajkai, egyre csak arra csábítottak hogy érintsem meg őket. Hallottam, hogy valamit még kérdezett, de annyira elfoglalt az ajkai gyönyörűsége, hogy csak egy egyszerű „nem tudom”-ot, tudtam csak kinyögni, majd az ajkaimmal egyre közelebb kezdtem közeledni ez övéihez....
( Bella szemszög )
....jesszusom. Ez... ez... nem történhet meg.
-Öm... köszönöm a segítségedet! –szakítottam ki magam az ölelő karjai közül.
Amint, az ölelő karjai eltűntek rólam, furcsa hiány érzet kerített a hatalmába. Az, nem lehet hogy én tetszem neki! Ez nevetséges! Hiszen, sose voltam egy szépség! De mi van ha mégis, tetszem neki? Na, jó ez badarság. Még hogy te Bella, tetszenél Edwardnak? Ne légy ennyire nevetséges! –dorgáltam meg magam.
Majd, mire visszatérhettem volna a próba fülkébe, mentségemre Rose és Alice hangjait ismertem fel, mellettünk.
-Bella, gyönyörű vagy ebben a ruhában. Ezt meg kell vennünk. –jelentette ki Alice.
-Nem, hiszem hogy ez igaz lenne. De azért köszönöm. De, nekem ez a ruha nem igazán nyerte el a tetszésemet. Rose, segítenél lehúzni a cipzárt? –kérdeztem, meg kicsit zavarodottan.
-Öm, persze. –felelte, majd éreztem amint a hátamon a cipzár lejjebb húzódott.
-Köszi. –mondtam.
Majd vissza lépve a fülkébe, gyorsan lehámoztam magamról a ruhát, s visszavettem a ruháimat. Visszamenve a többiekhez, visszaadtam a ruhát Alicenek. Még egy kis ideig, hosszasan válogattak a csajok a ruhák közül, addig én a saját gondolataimba merültem el, s azon morfondíroztam, hogy ha nem szakítottam volna ki magam Edward karjai közül, akkor megcsókolt volna?! Vagy sem?! Ezt talán, már soha se fogom megtudni. Amúgy, is mit érezhetne irántam, alig egy fél óra beszélgetésünk után? Semmit. Ezzel a tudattal, egyetemben ültem be Rosalie piros BMW-jébe, ahol tárcsázva Seeleyt, indultunk el az óvodába.
-Szia Bells. Valami baj van? –szólt bele Seeley.
-Szia Booth! Nem nincs. Csak azt akartam mondani, hogy ma ne gyere értem a suliba. Mert Rosalieék felajánlották, hogy elvisznek.
-Óh, rendben. De délután azért érted megyek!
-Oké. Akkor délután várlak. Szia!
-Szia. –s letette.
A kocsiban ülve, mosolyogva hallgattam amint Alice az idő közben, bekapcsolt rádióban szóló dalt kezdte el énekelni. A hangja gyönyörűen csengett.
-Nagyon, szép hangod van. – jelentettem ki, miután véget ért a dal.
-Köszönöm Bella. Tudod, szeretek énekelni. –válaszolta.
-Ezek szerint bizonyára énekesnő szeretnél lennél. –jelentettem ki, mint sem kérdeztem.
-Nem, de hogy is. Erről szó sincs. Az nem az én műfajom. –felelte kuncogva.
Időközben, meg is érkeztünk az óvodához, ahol megkérdeztem Aliceéket, hogy nincs –e kedvük bejönni velem, s egy kicsit szórakoztatni a kicsiket.
Mire, boldogan mondtak igent.
Belépve, az oviba a kicsik egyből hozzám szaladtak. Amit, én most is csak mosolyogva tűrtem.
-Anya! Apa! Kereszt apu! Kereszt anyu! Jas bácsi! Hát ti? –kérdezte, meg kíváncsisággal a hangjában Adam, miután elvált tőlem.
-Szia kicsim. –hallottam meg Rose, hangját. –Mi, csak elhoztuk Bellát. Ki megkérdezte, hogy nincs –e kedvünk bejönni hozzátok. Mire mi igennel válaszoltunk. S mi is viszünk majd haza téged.
-Tényleg? Jaj de jó! - kiáltott fel vidáman.
Ezt követően, Rose, Alice, Em, Jasper és Edward, bemutatkoztak a kicsiknek. Ahogyan ők is tették velük. Susan kedvesen fogadva őket, bízta ránk a kicsiket egy pár órára.
Ebben a pár órában, az összes gyerek hol lovacskázni, a fiúk hátán, hol bújócskázni hol pedig labdázni szerettek.
Amíg a fiúk és a lányok, a kicsiket szórakoztatták, addig én leültem az egyik kis asztalhoz, majd csendben hallgattam a gyerekek édesen csengő kacagását, ami időnként meg meg mosolyogtatott...
-Tudod, szerencsés vagy, amiért nap mint nap köztük lehetsz. –hallottam meg a hátam mögül, Edward bársonyos hangját.
-Tudom. –mondtam, mosolyogva. –Ha ők nem lennének, nem tudom hogy mi lenn velem. Tudod, a szüleim és a húgom elvesztése mély sebet hagyott bennem. Amit, ilyenkor ők valamennyire eltudják mulasztani. Velük, a családom hiánya, enyhülni látszódik. De miután, innen haza megyek minden kezdődik sajnos, elölről. Nagyon, hiányoznak nekem....
....csak úgy áradtak belőlem, a szavak. Közben, éreztem amint a könnyeim utat engednek maguknak.
-Shhh... –suttogta Edward, majd az ölelésébe zárt.
A mellkasába fúrva a fejemet, próbáltam elbújni a fájó emlékeimtől....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése