Második esély - 18. rész

 [Rentai Renáta]

Egy hónappal később…

Azt hiszem, ha hirdetnének egy olyan versenyt, hogy ki tud többet sírni, akkor több mint valószínű, hogy én nyernék.

Ha most így visszagondolok, még soha nem sírtam ennyit életembe, mint az óta a pillanat óta, hogy beleszerettem, Cortez-be.

Persze azért akadtak olyan pillanatok is, amikor repülni tudtam volna a boldogságtól miatta… de sajnos azok a pillanatok, amely sírva fakasztottak, az sokkal több volt.

Bárcsak, minden szép és jó lenne! – sóhajtok fel magamban, miközben a szobámban a tükrömön lévő Cortez Mangát bámulom.

Bárcsak, eltűnhetne minden rossz és fájdalmas pillanat emléke!

De mint mindig, most is rá kell, hogy ébredjek, ez nem fog megtörténni. Legalábbis addig biztos nem, ameddig nem tudom magam túltenni, azon amin Cortez és Arnold miatt mentem keresztül.

Mint legutóbb megtudtam, abban amit Cortez vágott aznap délután Arnold fejéhez, amikor visszatértek az eltűnt emlékeim, az mind igaz volt.

Ricsi, Virág és Kinga az utóbbi időben eléggé kifejtették nekem, és a tudtomra is adták, hogy Arnold soha sem volt az, akinek én hittem.

A fiú, akiről azt hittem, hogy ismerem, és hogy a barátom, csak manipulált engem. Bár ez a kifejezést, kissé erősnek találtam rá, de hát mit tud tenni ilyenkor az ember, két olyan személy ellen, mint Kinga és Ricsi?

Semmit!

Nekik köszönhetően, és annak, hogy akkor az, nap délután, fültanúja voltam annak a veszekedésnek, végre felnyílt a szemem.

Mélységesen és rettentően csalódtam Arnoldban. Soha nem hittem, hogy ő állna az mögött, hogy Cortez olykor bunkón viselkedett velem.

De most már tudom. Ő csak azt akarta, tette és nézte, ami szerinte, és ami neki jó. Soha nem azt, ami nekem lett volna jó. Nem úgy, mint Cortez.

Persze, jól esett hallani, és tudni, hogy Cortez meg tudott érteni, és hogy ő csak azt nézte, és hogy számára mindig az volt a fontos – olykor -, hogy nekem mi lehet a jó. Mint akkor is, amikor a film és az újság írás helyett, a fotózást választottam. Ő egyet értett velem, és támogatott is, amit Arnoldról nem mondhattam el.

És, most már nem is akarom elmondani. Egykoron, még az életem része volt… most már viszont nem az. Véget vetettem az „állítólagos” barátságunknak, egyszer – s mindenkorra.

És, hogy mi van Cortez-zel?

Bárcsak, nem lennének ezek a zavaró és fájdalmas emlékek köztünk!

De mindhiába!

Az elmúlt egy hónapot követően, miután „szakítottam” vele, amennyire csak tudtam, megtartottam vele a kellő távolságot, még akkor is, amikor ez a döntés fájt, és akkor is, amikor megkaptam érte a többiektől a szemrehányásokat, a viselkedésem miatt.

Főleg Kingától! Aki mindig a képembe vágtam, hogy ekkora ostoba vagyok, amiért eldobtam és dobom azt az esélyt, hogy végre Cortez az enyém lehessen.

Minden egyes Cortez-zel való találkozáskor, a pillangóim hevesen csapkodni kezdtek a gyomromban. Szerettem volna, ha minden ugyanott folytatódott volna, ahol az előtt a veszekedés előtt volt.

Számtalanszor kívántam azt, hogy bár ne kaptam volna vissza az emlékeimet, és hogy helyette Cortezzel lehessek.

De mégsem!

Pedig szeretnék, de úgy érzem, hogy mind az, ami közénk állt, az mintha nem engedné azt, hogy vele lehessek.

Lehet, hogy csak azért nem merek Cortez-zel lenni, mert attól félek, hogy miután belelovalnám magam abba, hogy végre, együtt lehetünk, ő szakít majd velem… vagy csak csupán azért nem, mert már nem akarok miatta szenvedni tovább.

Lehet, hogy csak el kellene engednem… és fogadnom azt, hogy ő és én, tulajdonképpen, nem is illünk össze.

Igen! Talán ez lehet a megoldás!

Nem hagyhatom, hogy újra fájdalmat okozzon nekem! Ahogyan azt sem hagyhatom, hogy továbbra is, kerülnöm kelljen őt, amikor szóba akarna állni velem, vagy amikor a többiek közös programot szerveznek.

Ez döntés, bár fáj… és lehet, hogy ostoba ötletnek tűnik… Kinga szerint biztosan az lenne…

De, az a helyzet, hogy nem tudom, hogy hihetek –e annak, hogy Cortez, tényleg szeretne engem.

Ha így, lenne, nem hagyta volna, hogy szenvedjek attól, ahányszor ő megbántott… attól, hogy összejött Vikivel, és még a szilveszteri csókunk után, is vele maradt… és attól, hogy nem adta tudtomra, hogy ő éppenséggel haragudott rám a kitalált barát miatt.

De hagyta, és ez a döntésemet csak még biztossá teszi.

És bár tudom, hogy nehéz lesz majd… de talán majd jön valaki aki, - még ha, nem is olyan érzéseket fog felébreszteni bennem, mint amilyeneket Cortez -, kevésbé fog annyi fájdalmat okozni nekem, mint amennyit… ő okozott…