( Bella szemszög )
Reggel, valami csoda folytán mosollyal az arcomon ébredtem fel. Ami felettébb furcsa volt számomra, hogy egyáltalán nem zavart, és nem is érdekelt. Amint, elvégeztem a reggeli teendőimet, elkezdtem fütyörészni. A lépcsőn lebattyogva is fütyörészni volt kedvem. Reggeli közben, Seeley szóvá is tette, hogy milyen furcsa vagyok. Mármint, hogy rég nem látott ilyen vidámnak. S azt is szóvá tette, hogy bizonyára ennek az oka egy bizonyos személy, ki nem más mint Edward , Dr. Cullen fia. Amit, én zavartan nevetségesnek tituláltam. Még hogy, Edward miatt vagyok ilyen vidám. Jó...jó, bevallom ő miatta érzem magam vidámabbnak, attól hogy ma újra találkozhatom vele. S ez boldogsággal öntött el. A reggelinket elfogyasztván, Seeleyvel már indultunk is az iskolába. Ahol, amint megérkeztünk Alice és Rose már szimpla barátnőként köszöntöttek.
-Szia Bella! –köszöntött Edward azon, a bársonyos hangján, amely most is megborzongatott.
-Szia! Vagy is sziasztok! –köszöntöttem én is őket.
-Bella, mit szólnál ahhoz ha ma ejtenénk meg azt a vásárlást, amit még a múlthéten beszéltünk meg? –tette fel a kérdését Alice.
-Hm...ma? Hát nem is tudom. Az a helyzet, hogy én nekem kettőkor a munka helyemen kell lennem. –mondtam, zavartan.
-Mi lenne, akkor ha most mindannyian így együtt kihagynánk a mai napot az iskolában. Majd Carlislet pedig megkérjük, hogy adjon igazolást nekünk. Na mit szóltok? –tette fel a kérdést Emmett.
Mire csönd telepedett a kis társaságra.
-Em, jól értettem azt amit te javasoltál itt az imént? –kérdezte meg Jasper, kissé megilletődve.
-Igen, jól értetted. –mondta.
S elképzeltem amint nagy büszkén karba tett kézzel, kihúzva magát áll tőlem alig két méterre.
-Hogy, te neked micsoda fantasztikus ötleteid vannak, néha macikám. –kuncogott Rosalie. –Részemről rendben.
-Akkor te is jössz Jas, meg te is Ed. –szólalt meg Alice.
-Neked jó így Bella? –kérdezték egyszerre.
Uhh... nos, vagy igent mondok Em javaslatára, miszerint hagyjuk ki a mai napon az iskolát, vagy nemet mondok és ezzel megbántom majd őket. De mivel, egyáltalán nem akarom őket megbántani, így úgy döntöttem, hogy elfogadom Em javaslatát.
-Részemről, is rendben. –feleltem.
Majd, mivel Rosalie a saját kocsijával jött, miről kiderül hogy egy piros BMW, mi csajok az ő kocsijával mentünk a Seattlebe vezető plázába, míg a fiúk utánunk jöttek Edward fekete Ashton Martin-jával. Hm... az egyik kocsi jobb mint a másik. Emlékszem, régebben mennyire oda voltam a kocsikért, és a motorokért egyaránt. S mivel, még emlékeim szerint, egy kicsit hosszú az út Seattleig, megkérdeztem Roset, hogy nincs –e kedve kicsit versenyezni a fiúkkal. Mire, Alice pár másodperccel később nevetve kérte Roset, hogy mondjon igent, a kérésemnek.
-De akkor neked kell közölnöd a fiúkkal a kérésedet. –mondta Rose.
Mire bólintva jeleztem, hogy oké. Átadva a telefonját, amin hallatszott hogy kicseng a másik telefon.Pár perc után, fel is vették a fiúk a készüléket.
-Mondjad Rose! –ismertem fel Edward hangját.
-Bella vagyok. –szóltam bele.
-Óh... valami baj van? –kérdezte aggodalmasan.
-Nem, de hogy is. Csak azt szeretnénk kérdezni, hogy benne lennétek –e egy versenyben Seattleig? –tettem fel a kérdést.
Pár perc hatás szünet után, beleegyezve a versenybe tettük le a készüléket, amit vissza is adtam Rosenak. Majd, csak azon kaptam magam, hogy már kezdetét is vette a verseny mi lányok, és a fiúk között.
Miközben, utasításokkal bombáztam Roset, hogy mikor taposson rá a gázra, és mikor fékezzen le, egy régi emlék jutott az eszembe...
/*Miközben egészen biztosan megbizonyosodtam arról, hogy anyák alszanak, benézve húgom szobájába, ki az igazak álmát alussza, halkan s csendben mentem le a lépcsőn, majd az ajtóhoz érve, belebújtam a fekete tornacsukámba, és a fekete bőrdzsekimbe, levetettem a fogasról az én kicsikémnek a kulcsát, majd kiosonva a házból, mentem a garázsba, ahol az én fekete Corvette Chevrolettem állt. Ami 6, 2 literes, 430 lovas V8-assal szerelt, 505 lóerős, hétliteres erőművel büszkélkedhet Z06-hoz és a típus zászlójához, a ZR1-hez is, amelyben az LS9 kódnévvel illetett, kompresszoros, 638 lóerős V8-as. Végig simítva a kicsikémen, pattanok be, majd a kulcsot beleigazítva a helyére fordítottam el, s hajtottam ki a garázsból. Szerencsémre, apa az én kocsimba is tetettet egy automatikus kapu nyitó távirányítót, amit megnyomva a kapu rövid időn belül ki is nyílt. Amint elhagytam a házunkat, rá is tapostam a gáz pedálra, s hajtottam is egyenesen az autó pályára. Ugyan is a szüleim tudta nélkül, autó versenyezni lógtam ki a házból. Megérkezve a pályára, a srácok már vártak rám. Leparkolva, a szokásos helyemre, kipattanva a kocsimból, sétáltak oda hozzájuk.
-Szia Bella! Azt hittük, hogy már nem is jössz. –mondta nevetve Brian.
Kinek, szeme kék, a haja szökés barna, magas szálkás, de igencsak helyes pasi. Szerencséje van barátnőmnek Ashley-nek, hogy ilyen pasija van mint Brian. És ez fordítva is igaz. Hiszen barátnőm, a szőke göndör hajával, és zöld szemeivel az összes fiút magába bolondította már. Ő szerinte, ez a feltételezésem tiszta ostobaság. S velem ellentétben a fiúk jobban buknak rám mint ő rá, bármikor is. Na, ezt hívják ön negatív becsmérlésnek.
-Haha... vicces volt Bree... –ilyenkor mikor vicces hangulatában van, mindig le Breezem.
Ezután köszöntem a többieknek is, majd mikor mindenki visszaszállt a verdájába, Ashley már el is indította a versenyt.
Mire egyszerre lőttünk ki, s rátaposva a gázra hajtottunk mind a győzelemért. A verseny elején, Brian és Alex, na meg egy ismeretlen fekete Ashton Martin voltak az élen, míg én valahol az ötödik és a hatodik lehettem. Tartva ezt a helyet, egy darabig, át tértem a negyedik helyre, ahol a három eddig legjobb kocsi még mindig az első háromban voltak.... A futam végéhez érve, meguntam hogy még mindig a negyedik helyen vagyok, így rátaposva a gázra kezdtem el meg előzni, az előttem lévő csoda járgányokat. Mikor elhaladtam, Alex és Brian mellett, nevetve figyelhettem meg amint, mérgükben a kormányukra csapnak rá, amiért megint megelőztem őket.
S így én és a fekete Ashton Martin kocsi vetélkedtünk, az első helyért. Magamban, igencsak gratuláltam a verda tulajdonosának, amiért ilyen jól versenyezik. S hogy majdnem sikerült is neki legyőzni... de csak majdnem. Ugyan is egy km –re a céltól, még jobban rátapostam a gázra, ezzel le is hagyva versenytársamat.
-Ez az! –nevettem fel magamban. –Sikerült.
Majd, még egy kört téve a pályán, parkoltam le Brian kocsija mellé. Ki kissé bosszankodva, gratulált nekem, ahogyan a többiek is. De, a tekintettem az Ashton Martin kocsit, kerestem de csalódottan vettem tudomásul, hogy már nincs itt.
-Nem tudjátok, hogy...
-De, elment már. Ide adta a zsozsót, majd mondta hogy adjam át ezt a cetlit. –mondta, Ashley.
A kezembe véve a cetlit, úgy döntöttem, hogy majd otthon megnézem, hogy mi áll benne. Ezzel mellőzve barátnőm kíváncsiságát. Még egy kis ideig a verseny eseményeiről beszélgettünk, aztán elköszönve mindenkitől hazamentem. Ahol, beállva a garázsba, osontam vissza a házba, pont úgy mint egy profi betörő. A konyhába mentem először, ahonnan a hűtőből kivettem egy palack ásvány vizet, majd felmentem a szobámba, ahol ledobálva magamról a ruháimat, vettem elő a pizsamámat, s belépve a fürdőbe úgy döntöttem, hogy most zuhanyozni fogok. Amint végeztem a zuhanyzással, és megtörölköztem, magamra kaptam gyorsan a pizsamámat, majd visszatérve a szobámba, befeküdtem az ágyamba. De mivel, nem hagyott nyugodni, hogy mi is állhat abban a kis papír fecnibe, kibújva a takaróm alól, a nadrágomért nyúltam, ahonnan kivéve a hátsózsebéből a kis cetlit, dőltem vissza az ágyra, ismételten magamra húzva a takarómat, olvastam el a rövid kis üzenetet.
„Bár, a becsületemet sértette az, hogy egy lány győzött le, mégis megtisztelő, hogy egy ilyen remek versenyzővel versenyezhettem. Köszönöm, ezt a remek élményt, soha nem felejtem. S csak remélni tudom, hogy még egyszer újra találkozhatom kegyeddel.
E.”
Hm... milyen rejtélyes ez a srác. Hogy ezt honnan is gondolom? Onnan, hogy mivel a becsületét sértettem, mivel én lány vagyok így ő csak is a hím negyedek közé tartozhat. E... Eden? Eric? Edmund? Mi is lehet a neve? Egyben biztos voltam, hogy bizonyára másfajta srác, nem úgy mint a többi.
Nem tudom honnan vettem most ezt a szokást, de megszagoltam a levelet,melynek napfény illata volt. Lehet, hogy ez Ashleyről ragadt rám? Több mint valószínűleg Leoltva az éjjeli lámpámat, a tenyereim közé véve a kis üzenetet, boldog mosolyra húztam ajkaimat.
-Én is remélem, hogy újra találkozhatom veled E. –suttogtam bele az éjszakába, majd éreztem amint, az álmosság átveszi rajtam az uralmat....*/
Visszatérve a jelenbe, azon kaptam magam, észre hogy Rose és Alice éljenezve pacsiztak le egymással, amiért legyőztük a fiúkat.
-Gratulálok Rose. –mondtam mosolyogva.
-Köszönöm Bella. Eddig még soha, egy alkalommal se tudtam legyőzni a bátyámat, de a te segítségeddel, sikerült. –mondta, Rose megölelve engem, miután kiszálltunk a BMW-ből.
Miután ki ölelkeztük magunkat, megérkeztek a fiúk is. Akik igencsak döbbenten álltak, ahhoz hogy Rose leelőzte őket, főleg meg Edward.
-Gratulálok Rose. Ügyes voltál. –mondták elismerően.
-Köszönöm fiúk. De ez Bella érdeme, ugyan is nélküle nem tudtalak volna legyőzni most sem Ed. –mondta Rose.
Mire, éreztem hogy az arcomat pír lepi el.
-Wáó... nocsak – nocsak Bella. Honnan értesz te az ilyenhez? –kérdezte meg Emmett.
-Nos, hát... izé – özé... Mielőtt elvesztettem volna a látásomat, én magam is versenyeztem egy párszor a barátaimmal. És sok forma1-et és rali versenyt néztem. És a kocsik, meg a motorok nagy szenvedéllyel voltak rám. S innen is tudtam, hogy mit mikor s hogyan kell tenni. –feleltem, kicsit zavartan.
Mindeközben éreztem magamon Edward pillantását, vagy is legalább is így éreztem.
-Na, jól van gyerekek. Majd máskor Bella elmeséli a versenyzős korszakát, ha úgy akarja. De mi most tudtommal vásárolni jöttünk ide. Úgy – hogy irány a plázába. –utasított minket Alice.
-Igen is „törzsőrmester úr” –feleltük kórusba.
Mire, mindannyiunkból előtört a kacagás.Majd, a lányok belém karolva húztak maguk után, a temérdek ruha és cipő mennyiség felé...
Rövid idő múltán, Alice egy kék ruhát nyomva a kezeimbe, tolt befele az öltöző fülkébe. Ahol, sok ügyetlenkedések, és káromkodások után sikerült magamra ügyeskedni. De mivel cipzáros volt hátulról a ruha rajtam, így segítségre volt szükségem. Elhúzva a próba fülke, függönyét szólítgattam a lányokat, de egyikük se jelentkezett. Vajon, hova a fészkes fenébe lehetnek? Hiszen az előbb még itt a fülke előtt hallottam a hangukat.
-Csajok, nem segítenétek felhúzni a cipzárt a ruhámon? –kérdeztem.
Mire, egy hideg érintést éreztem meg a hátamon, amint végig simított a csupasz felületen. Bár, kicsit beleborzongtam a hűvös érintésbe, mégis élveztem. S amint a hűvös érintések tulajdonosa egyre közelebb húzott, magához megéreztem azt a csodás napfény illatot, amit azon a papírfecniken is éreztem. De, nem lehet ő az. Bizonyára, csak azt akartam/akarom, hogy ő legyen az...
-Edward...-suttogtam a nevét. –Te... te mit keresel itt? S hol van Rose és Alice?
-Nem tudom... –suttogta az ajkaimhoz közel......
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése